Lendület helyett visszaesés – hogyan sodorta magát ismét nehéz helyzetbe az ellenzék?

Ha nem is bomlott fel, gránitszilárdságúnak bajosan mondható az úgynevezett ellenzéki egység. A repedések mindenesetre már látszanak, egyre mélyebbek, mondanivaló pedig továbbra sincs, miközben megint vannak odamondogatások, kiszólások, a többi pedig néma csend. A csodafegyver, vagyis az előválasztás elsült, de a jelek szerint vaktöltény volt benne. Ha nem is érdemes készpénznek venni a kiszivárgott közvéleménykutatást, a 444 által minap megszellőztetett adatokból, meg az inkább ellenzéki médiumok „jelzéseiből” egyvalami kiolvasható: a baloldal épp lemaradóban van. Az elvárások nem változtak, a népszerűség azonban bizonyosan csökkent. A pánik meg nő.

De nézzük, pontosan mi lehet ennek az oka!

Mindenekelőtt a közhelyszerű igazság: nincs program és vízió. Illetve egyvalami igen, az pedig a protest, az „antiorbánság” több évtizedes toposza, melynek beteljesítésére oly sokan vállalkoztak már 2010 óta. Ők a teljesség igénye nélkül: Mesterházy Attila, Bajnai Gordon, Botka László, Karácsony Gergely, újabban pedig Márki-Zay Péter – de ne hagyjuk ki a sorból Pukli Istvánt vagy szegény fekete ruhás nővért sem, akikben a balos sajtó hajlamos volt afféle kormányváltó néptribunt látni. Hiába.

Mindenesetre ha lenne valaki az ellenzéki térfélen, akinek van határozott elképzelése Magyarország jövőjéről, s mögötte értékelhető méretű szavazói bázis és pártszervezet, más lenne a helyzet. Csakhogy ez a leírás jelen állás szerint legfeljebb az egyik legelutasítottabb politikusra, Gyurcsány Ferencre igaz.

így az exminiszterelnök saját jól felfogott érdekéből is marad a háttérben machinátorként.

Tehát nincs portéka, csak a tagadás, az pedig a bizonytalanok táborának meggyőzéséhez bizony kevés. Pontosítanánk: elég lehetne, ha kifejezetten kormányváltó hangulat lenne az országban, mondjuk valamiféle válság vagy egyéb körülmény miatt. Csakhogy nincs. Ráadásul a programalkotást nem kicsit nehezíti, hogy a kívülről harmonikusnak és hatékonynak mutatott hatpárti összefogást temérdek ideológiai és személyi konfliktus terheli.

És itt jutunk el a baloldal visszaesésének következő lehetséges okához: bár a koronavírus társadalmilag, egészségileg és gazdaságilag is jócskán megcibálta az országot, hazánk mégis kifejezetten jól teljesít. A körülményekhez képest biztosan. A nemzetközi környezet az energiaárak elszabadulása, az infláció, a gazdaság leállásából, majd újraindításából következő globális nehézségek miatt kifejezetten mostoha, viszont az elmúlt tíz év felelős fiskális politikája most mégis komoly jóléti intézkedéseket tesz lehetővé. Ezekre nem csak a közelgő választás miatt van szükség, hanem éppen a pandémiából való kilábalás okán. Vagyis a Fidesz politikai, és az egész ország jól felfogott érdeke most összeér. Ez egyébként evidencia:

Ezzel szemben az ellenzék bármit is megígérhet, nincs határ – igaz, úgy ezt is nehezebb kivitelezni, ha közben jelentősen nőnek a bérek, a nyugdíj, ismét a teljeshez közelít a foglalkoztatottság és még az adók is újra érzékelhetően csökkenek.

Röviden tehát: a baloldal kudarcának második oka, hogy minden nehézség és hiányosság ellenére az „ország működik”, van perspektíva, a kormány nem veszített a lendületéből, sőt.

És ha már kormányzati teljesítmény: az ellenzék nem csak a program tekintetében van lemaradásban, hanem azokra a kérdésekre, melyeket a polgári oldal központi, szlogenszerű témákká emel, nincs egységes, a társadalmi többség számára átélhető válasza, határozott álláspontja. Ezek egyértelműen a rezsicsökkentés –, mely összefügg a klímavédelem kérdésével is –, a bevándorlás és a multikulturalizmus, no meg az LMBTQI-lobbi nyomulásával szembeni, uniós vitákban is testet öltő kiállás. Ez utóbbi kapcsán meg lehet említeni a hagyományos családmodellre építő családpolitikát is, de valamennyi kérdést összeköti a Brüsszellel folytatott szuverenitási vita, a „nekünk ne mondják meg, hogyan éljünk” alapállása.

Ezek mind szimbolikus ügyek, átélhető kormányzati üzenetek, azonosulási pontok, melyeknél az ellenzék csetlik-botlik, pártjai, különösen a passzátszelet fújó DK pedig olykor a többségivel ellenkező véleményt fogalmaznak meg. Ilyen az Európai Egyesült Államok önfeladó elképzelésének propagálása.

A vízió hiánya, a jó kormányzati teljesítmény és a számos szakpolitikai leágazással bíró „meta témák” mellett

Aligha túlzás: az egyelőre Bajnai Gordon, Bojár Gábor, Bige László, Lovasi András és sokan mások által pajzsra emelt új reménység össze-vissza beszél. Nekimegy a rezsicsökkentésnek, adatokat hamisítva migránsozik, közben olykor mintha támogatná a bevándorlást, aztán eltörölné a minimálbért, magát jobboldalinak és konzervatívnak mondva belegázol az egyházakba és még sorolhatnánk. Szinte minden napra jut egy botrányos mondata, a bőség zavara áll elő vele kapcsolatban.

Az épp a Városháza-botránnyal elfoglalt Karácsony Gergely elgyengülését és bukását hozó előválasztás második fordulója után a listavezető köré rajzolt „varázserő” és „civilség” kezd elpárologni, marad egy önimádó, zagyvaságokat beszélő, a saját szövetségeseit is olykor csuklóztató amatőr antipolitikus politikus, aki alighanem még a barátaitól is stoppert fog kapni karácsonyra. De Márki-Zay Péter nemcsak kiemelt társadalmi kérdésekben megy szembe a többség által osztott álláspontokkal, vagy fogalmaz minimum félreérthetően, a jelek szerint Gyurcsány Ferenccel is kezd elhidegülni a viszonya. Márpedig valójában ez pecsételheti meg a sorsát – a jelek szerint a DK-vezér kezdi elengedni az önjáró polgármester kezét, taktikusan távolodik tőle. Ahogy csökken MZP vonzereje, úgy erősödik újra Gyurcsány meghatározó szerepe a háttérben. Jelenleg a kivárás fázisában lehetnek a felek, de a közös lista összeeszkábálásának akadozása is azt mutatja, zavar van az erőben.

Az ötödik hátráltató tényező tehát maga Gyurcsány Ferenc, aki nem adja át a stafétát, nem hagyja ott a politikát. Ellenkezőleg! Neki továbbra is az a legfontosabb, hogy a DK-nak legyen jövőre a legnagyobb frakciója a baloldalon, s ha a terveit, illetve a baloldal esélyeit az egyre habókosabb MZP veszélyeztetné, megindítja az ellentámadást. Előbb még óvatosan, aztán jöhet az offenzíva. Úgy tűnik, eljött a pillanat, amit mintha már maga az érintett is érezne. A jelszó pedig alighanem az ellenzéki egység megőrzése lesz, ahogy arra az előválasztási kampányban a kedves feleség, Dobrev Klára is utalt már. Ha azt bárki veszélyezteti, inkább őt váltják majd le, mintsem az ellenzéket. Ez borítékolható.