Karácsony rituáléja

„Üljünk le otthon tíz percre – csendben, és csak hagyjuk magunkat megérkezni az ünnepbe. A tökéletes karácsonyi vacsoránál fontosabb, hogy kik vesznek részt rajta: ne hagyjuk, hogy a főzés és készülődés stressze miatt ne halljuk meg a nagyszülők történeteit vagy a gyerekek örömének hangjait. Társasozzunk, vagy beszélgessünk, vagy díszítsünk mézeskalácsot a gyerekekkel; hallgassuk meg nagymama anekdotáját, és énekeljük el nagypapával a kedvenc karácsonyi énekét. És ha közben lisztes marad a konyhapult, vagy a szakadt csomagolópapír szét van szórva a földön, nem lesz vége a világnak. Töltsünk időt régen látott családtagokkal, engedjünk teret a kisebb tökéletlenségeknek, és hagyjuk magunkat élvezni a karácsonyt.

Ne a filmszerű, hibátlan karácsonyt akarjuk mindenáron megvalósítani, hanem legyünk jelen az ünnepben, szeretettel. Mi magunk sosem leszünk képesek a tökéletes szeretetre – a rituálé egy ideált szimbolizál, amelyet emberi léptékkel elérni nem lehetséges. Isten tökéletes szeretetét azonban megragadhatjuk, és a magunkévá tehetjük – karácsonykor ez a lehetőség közel jött hozzánk. A hétköznapok szürkeségéből kiemelkedő ünnep rituáléja a legnagyobb szeretet cselekedetére emlékeztet minket, amelyet a betlehemi pásztoroknak megjelenő angyal így hirdetett: „ó»Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.« (Lk 2:10-11)"