„Forrásaink a kormányoldalon – a folyamatokra rálátó szakértők, tanácsadók– először a politikai bonmot-ra hívták fel a figyelmet, miszerint nem közvéleménykutatást, hanem választást kell nyerni, de mint fogalmaztak, a tendencia, »az irány az, hogy a Fidesz előnye egyértelmű«. Egybehangzóan azt mondták, hogy »most a baloldalon kell magyarázkodni, hiszen ott magyarázati, hitelességi deficit van«. És nem is csak amiatt a »furcsaság« miatt, hogy kik és miért segítettek nyilvánosságra hozni az ellenzék számára hidegzuhanyt jelentő kutatást– a 444.hun megszellőztetett belső felmérés szerint a teljes lakosság körében a Fidesz-KDNP támogatottsága 46 százalékos, míg az egységes ellenzék 32 százalékon áll– hanem amiatt, hogy úgy tűnik, Márki-Zay utolsó nagy dobása az ellenzéki előválasztási győzelem volt, a balliberális összefogás nem tudott profitálni az ő miniszterelnök-jelöltségéből, a baloldali tábor ugyanis nem növekedett, hanem zsugorodott. Forrásaink szerint ezt világosan mutatja az Iránytűintézet és a 21 Kutatóintézet által jegyzett mérés.
»Ha a számok ennyire nem kedvezőek, céges világban elküldik a menedzsmentet« – fogalmazott az egyik szakértő, aki utalt Márki-Zay Szabad Európának adott interjújára is. Ebben Márki-Zay Péternek– aki nem hiszi el az Iránytű-felmérés számait, mert azok szerinte »nyers adatok«– feltették a kérdést, hogy ha nem hozza a számokat, januárban lehet egy ellenzéki miniszterelnök-jelölt csere, Donáth Annával, mire a válaszából az derült ki, hogy ezt nem zárja ki, Karácsony és Botka példáját hozta fel. Az értelmezése szerint ilyenre akkor kerülne sor, »ha valaki a Fidesz érdekében meg akarja buktatni az ellenzéket belülről«.
Egyik forrásunk egy ilyen, a Szabad Európa interjúban felvetett forgatókönyvről azt mondta, »úgy látszik, hogy azon az oldalon most az a legnagyobb dilemma, hogy elveszítsék-e az áprilisi választást csak azért, mert tartottak egy ellenzéki előválasztást«. Másik forrásunk is az ellenzéki előválasztás legitimációjára, a Marki-Zay neve mellé húzott, több százezer »x«-szel magyarázta, miért erre kisebb az esély. Ha a cserét meglépnék, jönne a »hólabda« effektus, mivel a cserével kinyitnák az ellenzéki oldalon a 106 egyéni jelölt kérdését is, és újra kezdődne az alkudozás, ami a választások előtt egy-két hónappal nem lenne »nyerő lépés«.