Teljesült Dobrev Klára álma: női köztársasági elnöke lesz Magyarországnak

2021. december 23. 08:10

Orbán Viktor zseniálisat húzott.

2021. december 23. 08:10
null
Kontra

„Kár, hogy nem ő fogja betölteni a tisztséget. Orbán Viktor ugyanis zseniálisat húzott, és nem kis meglepetésre Novák Katalint jelölte a feladatra. A családügyi miniszter eddigi pályafutása alapján tökéletesen alkalmas arra, hogy Magyarországot képviselje a nagyvilágban. A döntés azt üzeni, hogy a gyermekek és a hagyományos házasság védelme kiemelt prioritást élvez a kormányzati politikában. A baloldal pedig kényszerhelyzetbe került, hiszen ha tiltakozik Novák kinevezése ellen, akkor szembeköpi saját magát.

Egy hónappal az országgyűlési választások előtt a parlament (tehát még a régi) megválasztja Áder János utódját, Magyarország következő köztársasági elnökét. A magyar demokrácia parlamentáris rendszer szerint működik, tehát a mindenkori államfőnek szinte szimbolikusnak tekinthető a felelősségi köre, személye azonban mind a belpolitikában, mind nemzetközi viszonylatban meghatározó. Ő testesíti meg a nemzet egységét, és képviseli hazánkat a nagyvilágban.

Orbán Viktor kedden meg is nevezte a kormánypárt jelöltjét: a Fidesz alelnöke, családokért felelős tárca nélküli miniszter, Novák Katalin fogja betölteni hazánk legelső közjogi méltóságának pozícióját. Jelöltsége nem pusztán esély, hiszen a mindenkori államfőt az országgyűlés többsége képes kinevezni, így várhatóan tavasszal először lesz női köztársasági elnökünk. Ízlelgessük egy kicsit Miniszterelnök Úr pompás húzását: a balliberális oldal hosszú évek óta követelőzik, amiért kevesebb hölgy kap szerepet a politikában, sőt, időnként közvetlenül is hímsovinisztának bélyegezi a jelenlegi kormányt.

A Gyurcsány-párt jelöltje régóta vágyakozik arra, hogy egy magasan kvalifikált nő legyen az ország első embere, most megkaphatják. Hogy nem Gyurcsányné Aprev Klára lett az alkalmas jelölt, azon nem érdemes csodálkozni. Vicces lenne, ha ezután továbbra is követelőznének: Anyám, én nem ilyen lovat akartam!”

Nyitókép: YouTube

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 102 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalom
2021. december 24. 13:18
Ha macron feleseget megyanusitjak azzal, hogy ferfi volt, most dobreva lehet, nőfeleből lesz ferfi?
nyugalom
2021. december 24. 13:16
Ez a dobreva mar borotvalkozik, fletó meg puhul!
arcademacho
2021. december 24. 12:43
minden egyes ugandai buzi akit bebuzulas miatt agyonlonek az a Novak lelken szarad !!!
Harangláb
2021. december 24. 08:08
Ez qrva jó poén!!! :)))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!