Ráadásul ha igaz lenne Donáth Anna állítása, miszerint sokan azért voltak »kénytelenek« elhagyni Magyarországot, mert »elviselhetetlenné« vált számukra az Orbán-rendszer, akkor fel sem merülne, hogy az angliai magyarok választási hajlandóságát a városukba vitt szavazóurnával kellene növelni. Aki mintegy száműzetésben él, és vágja a centit, hogy mikor tűnik el végre a NER, azt nyilván nem fogja visszatartani a voksolástól, hogy Brightonból 1 óra 8 perc alatt (nagyjából egy órabérnek megfelelő árú retúrjeggyel) fel kell vonatoznia a londoni követségre. Az épület előtti hosszas sorbanállást persze (megfelelő szervezéssel) helyénvaló lenne megelőzni, ez azonban szintén nem olyasvalami, amivel a Fidesz sújtja a momentumos világpolgárt: sajtóbeszámolók szerint 2006-ban két és fél órás sort kellett végigállni a londoni szavazáshoz, kiadós zápor közepette. Pedig a narratíva alapján akkor még senki nem menekült nyugatra – mégis ott sorakoztak türelmesen, szép számban a »húszas-harmincas éveikben járó választók«.
Igaz, ha egy olyan magyarországi koalíció hatalomra segítése érdekében kellene vonatra szállnom Angliában, amely még a kampánykiadványainak színárnyalatáról sem képes néhány hét alatt megállapodni, és amelynek miniszterelnök-jelöltje nagyszabású sajtótájékoztató keretében mutat rá, hogy ők bizony 90 napos álláskeresési járadékot vezetnének be (a jelenlegi 90 napos álláskeresési járadék helyett), amit a szövetséges pártvezér meg se hall, mert épp a megfelelő beállítást keresi a szelfijéhez – nos, erre a felhozatalra valószínűleg magam is sajnálnék minden fáradságot. Ezen viszont a kormány sajnos azzal sem tud segíteni, ha minden angliai magyar mellé állít egy szavazóhelyiséget.”
Fotó: MTI Fotó: Molnár Edvárd