„Amilyen gyorsan és kíméletlenül bontakozott ki a belarusz rezsim kortárs fogalmainkkal leírhatatlan, embertelen politikája – amely emberek halálos veszélybe csalására és abban tartására épült – a másik oldal, elsősorban Lengyelország olyan gyors ütemben találta meg a helyzetben saját sütögethető pecsenyéjét.
A varsói szélsőjobboldali kormányzat az események kezdetén ugyanis talán addig soha nem tapasztalt kül- és belpolitikai nyomás alatt állt. Az Orbán-rezsimhez hasonló autokratikus vezetés évek óta folyamatos harcban áll az Európai Uniós csúcsintézményekkel, egymást érik a kötelezettségszegési eljárások az ország ellen, és októberben az Európai Parlament felszólította a Bizottságot és a Tanácsot, hogy újabb eljárás induljon a lengyel alkotmánybíróság szerintük jogellenes összetétele, az Európai Unió Bírósága (EUB) által meghozott ítéleteknek való megfelelés akadályozása, és az alkotmánybírósára vonatkozó jogszabályok megszegése miatt. Az alkotmánybíróság mellett a lengyel Legfelsőbb Bíróság rendkívüli ellenőrzéssel és közügyekkel foglalkozó tanácsát, a Nemzeti Igazságszolgáltatási Tanácsot és a Lengyel Államügyészi Szolgálatot is vizsgálat alá vetetnék.