Aljas rágalom, hogy Szabó Tímea a CIA ügynöke!

2021. december 13. 07:47

Az ügynökök általában rokonszenves emberek, akikkel szemben nem gyanakszunk.

2021. december 13. 07:47
null
Rőfös Géza
Kontra

„Bajnai Gordon volt miniszterelnök (tehát Szabó Tímea pártjának legszorosabb szövetségese) egyik főembere, Gansperger Gyula beszél arról egy kiszivárgott hangfelvételen, hogy Timi bizony »kemény csaj«, és hogy Afganisztánban bizony a C.I.A-nek, az amerikai hírszerző és destabilizáló ügynökségnek dolgozott. Pénteken megírtuk, hogy több mint érdekes módon a jelenlegi kijevi amerikai sajtóattasé igazgatta a karrierjét.  Ezen a ponton szeretnénk Olvasóinkat emlékeztetni egy igen rövid életű, ellenzéki ajvékolásból és hasonló kiszivárogtatásból eredő miniügyre: Kövér László házelnök a titkosszolgálatok vezetőinek idén februárban tartott beszédében az ellenzéket jelölte meg mint legfontosabb nemzetbiztonsági kockázatot. Akkor óriási patáliát csaptak (ami természetesen, mint minden hasonló csoda, három napig tartott), és éppen Szabó Tímea volt az, aki az ország harmadik számú közjogi méltósága ellen feljelentést tett. Szerinte Kövér »…az alkotmányos rend megzavarására, a többpártrendszer felszámolására buzdította a szakszolgálatok vezetőit, ilyenre európai demokráciában még nem volt példa.« Mi fenntartjuk azt, amit ennek kapcsán korábban is írtunk: »Az kiabál, akinek a háza ég.«

A hangfelvétel kapcsán felmerült vádakra reagálva a párbeszédes képviselőnő természetesen mindent tagadott, és Ganspergerrel szemben pert helyezett kilátásba. Érdekes, hogy mikor a helyzet úgy kívánja, a zöldkomcsik és ókomcsik a legnagyobb szövetségesek, de amint kényelmetlen hírek szivárognak ki, rögtön egymás tarkójába harapnak. Mi azonban szeretnénk továbbra is következetesen tartani magunkat ahhoz, hogy az ártatlanság vélelme még az ilyen frusztrált, semmirekellő, tényleges társadalmi támogatás nélküli kommunistákat politikusokat is megilleti. Össze is gyűjtöttünk néhány olyan érvet, miért is tartjuk lehetetlennek, hogy Szabó Tímea a Central Intelligence Agency beszervezett titkosügynöke lett volna. (...)

Általában elmondható, hogy agilis, motivált, intelligens, kitartó, okos emberek válhatnak a világ legfontosabb szuperhatalmának eszközévé. A James Bond-filmekre jellemző kémkarakterrel ellentétben kifejezetten visszahúzódó, jellegtelen, általában rokonszenves emberek, akikkel szemben senkinek sincs esze ágában sem gyanakodni. Ezzel ellentétben Szabó Tímea ordibálós, követelőzős botrányhős, aki főállásban ott árt saját hazájának, ahol tud. Fenyegetőzik, ígérget, méltatlankodik parlamenten belül és azon kívül is. Nem véletlen, hogy Házelnök Úr időről időre kénytelen őt helyre tenni.”

Címlapkép: MTI/Soós Lajos

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 111 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Béna Géza
2021. december 14. 12:33
Az hogy ügynök vagy nem a timike nem is annyira gáz mind az a tény hogy a timike országgyűlési képviselő tehát vannak eben az országban olyan félnótások akik rá szavaztak . A parlamentben a timike a megmondó
Ferike57
2021. december 13. 20:49
Gejza ha ennyire erölteted hogy a pamlag nem ügynök , az jelentheti azt is hogy te is ügynök vagy.
erdei nyezega
2021. december 13. 19:45
timike...te sose leszel miniszterelnök!.....örülj ha jövő áprilisban nem repülsz.....szerintem a kapát otthon nagyon nézegesd, barátkozz vele mer szükséged lehet rá....
hidegfehérmintaled
2021. december 13. 19:34
Tímea, Szabó Tímea
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!