Az akarat diadala – mi jöhet még az LMBTQ-néptánc után?

2021. november 09. 12:21

Van még bőven feladat, a haladás nem állhat le!

2021. november 09. 12:21
null
Veczán Zoltán
Mandiner

Fontos állomáshoz érkezett a haladás és azon embertársaink elképesztő patriarchofasiszta elnyomás alóli felszabadítása, akik nem az elnyomó cisznemű toxikus-maxikus férfinorma heterotív többséghez tartoznak, hanem valamelyik szexuális kisebbség tagjai.

Azon olvasóknak, akik eddig egy patriarchális kő alatt éltek, és itt egy kis gyorstalpaló, milyen sokszínű is e vidám közösség.

A 444 szerepe történelmi szükségszerűség okán az, mint egy Starbucksé egy elmaradott, mucsai mezővárosban: ők a kultúra hordozói, utolsó kis Mécs láng a nagy sötétségben. Most is ők adtak először hírt egy bensőséges riportban arról, hogy végre itt az első LMBTQ magyar néptáncfoglalkozás!

S végre az érdeklődők sem ám ilyen elavult rémisztő képződmények, mint a heteroszexuális fehér magyar többség! Nem táncházban tanulják a lépéseket, hanem, mint írják, workshopon, Stockholmból és Salzburgból hozták az alaptudást, nem ám holmi fasizálódott erdélyi falvakból.

Leszámoltak azzal a helyzettel, hogy, mint mondják, a „magyar néptáncot heteronormatív struktúrák jellemzik”,

náluk nincsenek csúnya szexista csujjogatások, helyette queer (eredeti, ódivatú jelentése szerint: buzi) csujjogatások vannak, nincs többé férfi és női szerep, hanem „vezető” és „vezetett” van, és arra is figyelemmel vannak, aki nem akarja, hogy hozzáérjenek.

Szép, szép, de nem állhatunk meg itt. Mi lesz azokkal, akik azt sem akarják, hogy rájuk nézzenek vagy rájuk gondoljanak? Esetleg hogyan néptáncoljanak azok, akik nem akarnak néptáncolni? Érezzük, hogy eléggé nehézkesen megy még ez a progresszió, még olyan is akad, aki prüszköl ellene, de talán megállítani már nem tudják.

Mindazonáltal ez egy apró szelete a haladásnak,

amely még botladozik, mint egy újszülött, magát macskaként identifikáló angolna.

Muszáj más területeken is tovább lépni, elvégre még számtalan kisebbség szeretné, ha a többséggel és más kisebbségekkel végre őszinte, haladó konfliktusaik lehetnének.

Ehhez még számos falat (kerítést) kellene lebontani, amihez a legjobb út a kultúra, a kulturális események. Ezért javasolnánk, ha már az LMBTQ+ néptáncos foglalkozásra sikerült némi jelképes forrást találni, Újbuda önkormányzata igazán befogadhatná még az alábbi rendezvényeket is:

 

Muszlim kézműves sörök kóstolója – az alkoholizmus nem csak a nyugati és kelet-ázsiai kultúrák része, be kell fejezni a muszlimok kirekesztését, nyitni kell feléjük is! Allah növessze hosszúra a számládat.

Kóser disznóvágás – jelige: oldalashalom, aleichem.

Jobboldali termelői vadkenderpiac – írva vagyon, Isten „minden maghozó füvet az ember hatalmába adott”, továbbá szakálla volt, kender.

Istentisztelet ateistáknak – így milliárdnyi ember felé nyithatna az egyház, akiket bigottságával eddig kirekesztett.

Antikapitalista milliárdosok és strómanjaik kongresszusa – rendben, ez már megvalósult, tipikus, hogy a Nyugat befolyása kellett hozzá, de igazán odaadhatnák rá a kistermet, és akkor a dobra vert kerületi ingatlanokra is hamarabb akadna milliárdos vevő.

Vegán szalonna, oldalas és töpörtyű – attól még hogy nem az, igenis az!

Fából vaskarika.

 

Láthatjuk, van még hova haladnunk. Még túl sok struktúra érintetlen, még túl sok területszeglet megjelöletlen.

Nem szabad megállni. Most még nem!

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Google
2021. november 10. 10:59
Filantrópok éjszakája - amikor a Gyuri bácsik kastélyait járjuk be. Lássuk, hogyan takarékoskodnak ők!
Andilla
2021. november 10. 08:23
Kiváló ötletek! Még egy: LMBTQsatöbbi táncház itt: https://www.youtube.com/watch?v=hIl0rIsomLw Na, ez lenne az igazán progresszív...
kovend
2021. november 09. 23:31
A műkorcsolyázás világa is beleragadt az avittas ciszheteronorm posványba. A páros korcsolyázásban és a jégtáncban is legyenek azonos nemű párosok! Továbbá kéretik több hírrel lenni az állatkerti b.zi pingvinekről!
egyvilág
2021. november 09. 18:08
Egy alapfokú gender összefoglaló: https://egyvilag.hu/temakep/050.shtml Kb annyi, amennyinek tényleg van értelme.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!