Eszünkbe juthat az is, hogy az Ausztriában tartózkodó Károlyit hamarosan megtalálta Masaryk csehszlovák elnök menedékjoggal összekapcsolt meghívása, és ő élt is a lehetőséggel. Masarykkal és Beneš külügyminiszterrel szépen egymásra találtak. Azon mesterkedtek, hogyan lehetne megbuktatni Horthy Miklóst és leszereltetni a Nemzeti Hadsereget. Idegen csapatok bevetésétől sem riadtak volna vissza, csakhogy elérjék céljukat.
Károlyi nem volt nagy formátumú politikus. Ezt arról a politikusról is el lehet mondani, aki a mostani, alagsori balliberális ellenzék zűrzavaros világából emelkedik a »magasba«. Látjuk, hogy Márki-Zay mindent megtesz és bevet a felszínen maradásért. Újabb és újabb meghökkentő kijelentésekre ragadtatja magát, talán a Gábor Zsazsa-féle bölcsességből kiindulva, mely szerint mindegy, hogy mit, csak beszéljenek az emberről.
A miniszterelnökségről álmodó hódmezővásárhelyi polgármester nemrég az energiaválsággal kapcsolatos nyugati árpolitikát dicsérte, miközben bírálta a hazai rezsicsökkentés gyakorlatát. Hatalomra kerülve megszüntetné a »felelőtlen« rezsicsökkentést, mert úgy véli, a magyar fogyasztóknak kellene megfizetniük a növekvő világpiaci árakat. Mondta mindezt annak tudatában, hogy a magyar tárolókban – az elmúlt tíz évhez hasonlóan – elegendő gáz van, és a magyar kormány a Gazprommal tizenöt évre szóló földgázszállítási szerződést kötött.”