„Hanuka ünnepének üzenete, hogy mindig van remény, hogy a csoda bármikor megtörténhet. Ma este a zsidó közösségek szerte a világban és Budapesten is meggyújtják ez első gyertyát a hanukai menórán, emlékezve a csodára és nyolc napon át életben tartva a fényt.
Nagy szükségünk van a világosságra, hiszen túl sok jutott mindannyiunknak a sötétségből. Már túl sok idő szólt a veszteségeinkről, a lemondásról, a félelmeinkről. A sok évszázados hagyományok, a múltban gyökerező és a ma is élő ünnepek mégis segítenek látni, hogy ami egésznek látszik, az csak a rész. És vannak, lesznek más részek is: jobb és fényesebb részek. Együtt, a bajban összetartó közösségként mindig jobban láthatjuk a fényt, hiszen megtaláljuk azt egymásban.