Megosztó kampányokhoz nem asszisztálunk

2021. november 25. 12:24

A szövetségünknek olyan programot kell készítenie, amivel a kormányváltás után válaszokat adunk.

2021. november 25. 12:24
null

„Joggal merül fel a kérdés, mit is értek pontosan az alatt, hogy szeretném, a Momentum az ellenzéki szövetségben olyan politikát vigyen, ami az emberek mindennapi problémáival foglalkozik. Miközben megosztó kampányokhoz sem asszisztálunk.

Ha most a németországi kormányalakításra tekintünk, úgy gondolom, a fenti kihívásra találunk egy jó megoldást. Az eddig információk szerint az új német koalíció politikáját ugyanis uszítás helyett a konszenzuskeresés akarata dominálja, és az árokásás helyett azok betemetése a célja a partnereknek. Ez pedig nagyban köszönhető annak, hogy az egymástól gondolatiságban meglehetősen távol álló politikai közösségek koalícióra vannak kényszerítve.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett
Tovább a cikkhezchevron

Azt gondolom, hogy egy megosztott országban, mint amilyen hazánk is, pontosan erre, koalíciós kormányzásra van szükség. Arra, hogy minden hatalmon lévő politikai erő csak akkor nyerhessen, ha konszenzuskereső, miközben a konfliktusok kiélezésén csak veszíteni tud.”

Nyitókép: MTI/Kovács Attila

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
masikhozzaszolo
2021. november 26. 20:00
uszítás helyett a konszenzuskeresés akarata dominálja /Donáth Anna üres helyéről tett közzé fotót Hidvéghi Balázs EP-képviselő Brüsszelből. A politikus tömören fogalmazta meg véleményét a momentumos képviselő hiányzásáról, miszerint ha nem Magyarország támadása van terítéken, akkor nem is fontos mindenki számára a LIBE-bizottsági ülésen való részvétel./ Azért nem volt az ülésen, mert kereste a konszenzust.
Válasz erre
0
2
Irhazika
2021. november 26. 10:44
A nagyapádhoz,és az apádhoz asszisztálj,te vörös fiú...
Válasz erre
1
0
Béna Géza
2021. november 26. 09:12
Nálunk Magyarországon nagy baj van ha egy ilyen kábszerrel tuningol vigyorgó őskomonista ivadék mondja meg hogy merre van az előre!!!
Válasz erre
1
0
csjanos
2021. november 26. 09:07
....szószátyár libsi eltartott...mondjál 3 okot arra hogy NE a Fideszt válasszam....és mondjál 3 olyat,hogy titeket válasszam......salom
Válasz erre
0
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!