III. Ha valamihez Márki-Zay Péter biztosan ért, az magas hatásfok gyakorlása egyenlőtlen erőforrások mellett, tetemes pénzügyi és médiafölénnyel szemben – ezt eddig kétszer bizonyította Hódmezővásárhelyen, és bebizonyította az előválasztáson is. Tök logikus, hogy olyan kampányfőnököt választ, akinek van ilyen jellegű tapasztalata, akinek nem annyi a tudománya, hogy eléget ötszázmillió forintot a Facebookon meg óriásplakátokon. Jövőre a Fidesz elsöprő anyagi és tudatipari fölényben lesz, úgyhogy az ellenzéknek aszimmetrikus hadviselésre kell készülnie, ha győzni akar – ehhez Zaránd Péter a kellő vezető.
IV. Meg lett választva a miniszterelnök-jelölt, pont úgy, ahogy azt a DK meg az MSZP diktálta. Ezek után ennek a miniszterelnök-jelöltnek hadd legyen már joga olyan kampányfőnököt választani, akinek a képességében és a jellemében megbízik. Az emberek szavaztak, most következik a kampány – kéretik befogni, és beállni az emberek jelöltje mögé. Csak annyira, amennyire elvárnák ugyanezt, ha Dobrev vagy Karácsony győzött volna.
V. Túl kéne lendülni végre a sértettségen, hogy nem Dobrev Klára lett a miniszterelnök-jelölt. Nagyon sok magyar nő van még, akinek a férje nem kártyázta el a köztársaságot. Ha elfogytak, Klára asszony az ellenzék ideális női jelöltjévé lép elő.