Dédelgetett torzkép Magyarországról

2021. november 04. 22:45

Az idén megtapasztaltuk a magyar politika elleni kampány csúcspontját Németországban.

2021. november 04. 22:45
null
Gerhard Papke
Magyar Hírlap

„Az idén megtapasztaltuk a magyar politika elleni kampány csúcspontját Németországban és Nyugat-Európa más országaiban is. Nagyon szomorú ez! Maradjunk annál, amit Németországban tapasztaltunk! Mindannyian emlékeznek a labdarúgó Európa-bajnokságra, a német válogatott Magyarország elleni müncheni mérkőzésére.

A német pártok és a német média nagy többsége úgy gondolta, hogy ez a legmegfelelőbb alkalom világszerte látható jelét adni a magyarok »gonosz, homofób« politikája elleni tiltakozásuknak, és szivárványszínekben akarták megvilágítani a müncheni Allianz Arenát. Minden csatornán – mintha ez lenne a természetes – követhettük a híreket, hogy Magyarországon homofób politika, homofóbia uralkodik.

Ezt magától értetődőként terjesztették a Magyar Országgyűlés által alkotott törvény miatt. Holott a törvény célja az volt és ma is az, hogy az iskolákban korlátozza a gyermekek korai szexualizálását. Erről volt szó. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy az az érzésem, ha a német szülők ismernék az ebben a témában használt német iskolai tananyagot, sokan támogatnák, hogy hasonló törvény szülessen Németországban.

Mindenesetre egy dolog világos. A felnőtt homoszexuálisok jogait ez a törvény Magyarországon egyáltalán nem érintette. Senki nem akarta tudomásul venni Németországban, hogy Magyarországon évek óta létezik a bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézménye, amely nagyrészt megegyezik a német szabályozással. És hogy Magyarországon a homoszexuálisok védetten, jól és biztonságban élhetnek. Igen, ez a valóság. Ezt Németországban teljesen figyelmen kívül hagyták. És ez bántó, megengedhetetlen rágalom volt magyar barátainkkal szemben.”

Fotó: Estelle Ruiz / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senye Péter
2021. november 05. 14:17
"Aligha van még egy ország Európában, amelynek mi, németek annyira adósai vagyunk, mint Magyarországnak. Ugyanakkor alig van más ország Európában, amellyel Németország ennyire igazságtalanul bánik."
Mátyás01
2021. november 05. 07:49
Az a baj, hogy ezeket a hazugságokat a tömeg elhiszi, és valóban azt gondolják Magyarországról, hogy egy fasiszta diktatúra. Személyes tapasztalat, 2 órán keresztül magyaráztam a valóságot, de még utána sem hitték el, mert ennyire hisznek a libernyák sajtójuknak. Egyszerűen képtelenek elfogadni, hogy hazudik nekik. Sajnos ilyen hatalma van.
Biivisz
2021. november 05. 07:45
Bár sok illúzióm nincs afelől, hogy odaát nem pusztán falra hányt borsó egy ilyen beszéd, de azért jó látni, hogy még ott sem mindenkinek ment el az esze teljesen. (Az azért érdekes, hogy a páneurópai piknik néhány órás határnyitásáról emlékezik meg, nem arról, amikor végleg megnyitottuk az NDK-sok számára.)
nibiru
2021. november 05. 05:55
OK, jó lenne, ha Németországban jelenne meg sok hasonló cikk!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!