Mráz Ágoston Sámuel üzent Török Gábornak: Felháborító, határozottan visszautasítom, várjuk a bocsánatkérését!

Nem akárhonnan „reklámozták” a Mandiner műsorát.

A megfizethető lakhatás biztosítása egyre nagyobb problémát jelent az európai nagyvárosokban.

„A megfizethető lakhatás biztosítása egyre nagyobb problémát jelent az európai nagyvárosokban. A budapesti helyzet azonban nemzetközi összehasonlításban is kirívó: amíg 2015 és 2020 között a lakásárak a régió más fővárosaiban – Bécsben, Pozsonyban vagy Zágrábban – 20-30 százalékkal emelkedtek, Budapesten 125 százalékkal.
Tegnap egy nemzetközi lakhatási konferencián a nagyvárosi önkormányzatok lakhatási törekvéseiről beszélgettünk Ian Brossat párizsi és Lenka Antalová Plavuchová pozsonyi főpolgármester-helyettessel, Estrella Durá Ferrandis európai parlamenti képviselővel, valamint Michaela Kauerrel, az Európai Unió lakhatási együttműködésének a koordinátorával.

A lakhatási válság máshogyan jelentkezik Európa különböző nagyvárosaiban, abban viszont egyetértetés volt a beszélgetés résztvevői között, hogy a nagyvárosi önkormányzatoknak kulcsszerepet kell játszaniuk a megfizethető lakhatás biztosításában. És abban is, hogy ehhez viszont elengedhetetlen a központi kormányzat és az Európai Unió támogatása is. #Budapest”
Fotó: ATTILA KISBENEDEK / AFP