A baloldal egyszer már tönkretette az országot, és ebben nagy szerepe volt Dobrev Klárának

Brüsszel régi és új emberei ugyanazt az utasítást hajtják végre.

Az oltás úgy jött be az életünkbe, mint a mesében a kismalacokhoz a farkas.
„Látják, a vakcinagyártók felkészültek, az Európai Bizottság is csatasorba állt, Fauci kutatott Wuhanban, és már csak egy vírus kellett. Aztán, láss csodát, hamarosan megérkezett ez is, 2019-ben. És lám, mekkora szerencse és véletlen, 2020 végére pedig meglett a vakcina, amiről tegnap megtudtuk: nem tudjuk elkerülni, hogy végül mindenki megkapja. Az oltás úgy jött be az életünkbe, mint a mesében a kismalacokhoz a farkas. Először csak a maszkos fejével kopogtatott be az ablakon, majd bedugta az egyik lábát, majd a másikat, most már a harmadikat és a múlt héten jelezte, a negyediket is szeretné. Már most láthatjuk, ez egy génmanipulált farkas, ennek sok lába lesz. De még egyetlen farkas sem kéredzkedett be sehová csak melegedni. A tanulságokat pedig mindenki vonja le saját maga.
Itt van tehát a rekordgyorsasággal kifejlesztett vakcina, amiről nem tudunk semmit, aminek a szerződései titkosak. Mindegyik más, máshogy hat, de ma bármilyen állampolgár bemehet az oltópontra és választhat egyet, mint egy sört a kocsmában. Ezúton innen köszönjük Cristian Terhes román európai parlamenti képviselőnek, hogy felfedte az Európai Bizottság eljárását és továbbra is küzd azért, hogy a titkos részek megismerhetőek legyenek. Igen, ma már ott tartunk, hogy ha egy magyar ember az életével kapcsolatos fontos dologban vár támogatást, akkor európai szinten a román képviselőkben bízhat.”
Kép: Youtube-videó