Telex, Partizán, Zshow time – mit keres ott egy pap?

2021. október 19. 14:37

Az evangélium hirdetésekor nincs helye se félelemnek, se finnyáskodásnak.

2021. október 19. 14:37
null
Hodász András
Szemlélek blog

„A válaszom egyszerű: ha Szent Pál vagy a többi apostol ilyen finnyás és válogatós lett volna, mi most nem lennénk keresztények. Szóval: igen. Bárhová elmegyek, ahol őszintén kíváncsiak az Egyház tanítására. Ez a feladatom.

Úgy érzem, sok tekintetben elkényelmesedett az Egyház, sokszor megelégszünk azzal, hogy magunk között beszélünk a hitünkről. Az Egyház ugyanis az a szervezet, amelyet Isten azért alapított, hogy az örömhír elterjedjen az egész világra, eljusson az utolsó kis szegletbe is. Ez nem valami hobbitevékenység, vagy extra feladat, ha éppen ráérünk, és van egy kis szabadidőnk. Ez a küldetésünk, Jézustól ránk bízott feladatunk. Ez pedig csak akkor tud megvalósulni, ha mi, keresztények hajlandóak vagyunk kilépni a komfortzónánkból. Ha vállaljuk a vitás helyzeteket, amihez természetesen az kell, hogy tisztában legyünk hitünk tanításával. Ez személyes felelősségünk és erre nem lesz elég az elsőáldozós hittan. Ám az internet világában ez sem teljesíthetetlen feladat. Természetesen a nemrég befejeződött Eucharisztikus Kongresszus jó példa, de önmagában kevés. Ez kellene legyen az alap működésünk. Úgyhogy nincs helye kifogásoknak, mert a világ »sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását.«

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Valami nagyon nem stimmel: ezért beszél mindenki még mindig Orbán Viktorról

Valami nagyon nem stimmel: ezért beszél mindenki még mindig Orbán Viktorról
Tovább a cikkhezchevron

Fotó: Hodász András

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Marcus Gravius
2021. október 19. 22:29
Hodászt még mindig nem baszta ki az Egyház ? Utálom a celebeket, influenszereket... ezeknél jobban márcsak a celebpapokat utálom.
Válasz erre
1
8
Burmin
2021. október 19. 19:38
Hodász András ! Tényleg nem veszi észre, hogy Önt megvezetik ! Dicsértessék !
Válasz erre
5
0
Pneumaticus
2021. október 19. 19:22
Nem az evangéliumot hirdetni ment, hanem a kormányt kritizálni, ezt is várták tőle, ezért hívták. Ezen kívül még önmagát meg a szerepét szereti elemezni nyílt színen, magamutogatóan affektálva. Ld. a Partizánban, amikor arról beszélt, hogy végig kell gondolnia, hogy milyen valós motivációk vezették a papság felé... Ezt beszélje meg a lelki vezetőjével négyszemközt, de ne a Partizánban a Gulyás Marcival, a kamerák előtt! Én szégyellem magam miatta... Egyébként nem csodálkoznék, ha hamarosan feltűnne MZP kampányában. (MZP pont a magafajtáknak kihelyezett csapda.) Mondjuk, akkor öt perc alatt kirúgná a főnöke.
Válasz erre
10
4
kata56
2021. október 19. 18:11
Hat..ha Hodasz egy Szent Pal kvalitasu, katozmaju ember lenne, akkor talan nem is lenne baj ha evangelizal minden mediafeluleten. Csak hat ugye szegenykem a szetpali kvalutasves karizma toredekevel sem rendelkezik....viszont annal tobb exhobicionizmust hordoz magaban. Igy aztan a libsibolsi mediafeluletek hasznos hulyejekent demonstralja szeles korben, hogy manapsag milyen szereny intellektussal lehet katolikus pappa valni... es amennyire oszoba, lathatoan roppant elegedett is a sajat tevekenysegevel. Ciki...
Válasz erre
6
4
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!