„Vannak ugye, a lázadók. Mindig is akadtak olyan emberek közöttünk, akik valamilyen oknál fogva – a fő ok persze szinte mindig a gyerekkori traumák körül keresendő – boldogtalanok, ezért hadat üzennek a társadalomnak. A lázadók egy része forradalmárrá lesz, köztük tekintélyes számban találunk tömeggyilkosokat, hiszen ha az egyéni nyomorúság párosul a társadalmi megváltás mítoszával, nincs megállás.
De vannak másfajta lázadók is, idegen szóval nonkonformistának nevezzük őket. Ők nem törnek senki életére, nem akarják a társadalmat a saját képükre formálni. Egyszerűen nem érzik jól magukat abban a közegben, ahol élnek, ezért a maguk eszközeivel lázadnak ellene. Ha művész az illető, akkor például papírrepülőket hajtogat, amelyek hajszálpontosan olyanok, mint más papírrepülők, csak éppen péniszük van. Hülyeség, ostobaság – mondhatná prűd énünk, csakhogy az efféle művészeti akciók nem öncélúak, pontos lenyomatot hagynak az időben a poshadt, szürke és becstelen Kádár-korszakról is.