Márki-Zay, sötét ló, vadkártya

Wild card – vadkártya –, a pókerből a politikába átszivárgott kifejezéssel illetik az angolszász világban a játszmák menetét váratlanul megváltoztató eseményeket és a status quóba beleszálló, kiszámíthatatlan lépésekre képes közéleti figurákat. De mondhatjuk őket sötét lovaknak is.

Ilyennek tűnik most az ellenzéki oldalon, az előválasztás megnyerésének pillanatában Márki-Zay Péter is.

számos további politikusi képesség – meggyőző- és szervezőkészség, stratégiai és taktikai érzék, távlatos gondolkodás és napi aprómunka, átgondolt beszélőke, ravaszság, szívósság és politikai értelemben vett kíméletlenség, szellemi és fizikai állóképesség, óriási munkabírás és végső soron bizonyos meggyőződések birtoklása – is szükséges ahhoz, hogy valaki tartós eredményeket érjen el a politikában. 

Aki ezek birtokában van, az a végén a maga elképzelései mentén formálhat át egy egész országot. Ha idáig nem jut el, legalább az egyik politikai oldalt. Ha ide sem, legalább egy pártot. Vagy legalább egy pártocskát. Ha ide se, legfeljebb kinevezi a baráti körét mozgalomnak.

Nos, miután az ellenzéki messiásvárók, illetve a kormányoldali apokalipszisrettegők aludtak kettőt az előválasztás után – és miután az ellenzéki szereplők ismét kinyitották a lotya szájukat –, talán

Sokan mondták korábban, hogy az előválasztáson Dobrev győzelme lett volna a lottóötös a kormánypártoknak, ellenben Márki-Zay befutása riadalomra okot adó fejlemény.

Ugyanakkor: bőven lehet amellett is érveket felhozni, hogy épp egy előválasztási Dobrev-győzelem, egy a valódi ellenzéki hatalmi központ köré szerveződő, onnan irányított, az ellenzék minden politikai tudását összpontosító, minden tartalékát mozgósító baloldali kampány lett volna veszélyesebb a kormányoldalra.

Mert Márki-Zay váratlan és eléggé nagy arányú – ámde alkalmi – győzelme a Gyurcsány–Dobrev-hálózat fölött annyi kérdést nyit meg, annyi lehetséges konfliktuspontot helyez kilátásba az ellenzéki oldalon belül, ami az előválasztás utáni első napoktól kezdve egészen a választás napjáig, hogy azt számba venni szinte lehetetlen. (És akkor egy esetleges ellenzéki győzelmet követően a kormányalakítás és a kormányzás próbatételeit nem is említettük.)

Az ellenzéken belüli konfliktusok kirobbanása az egységes, szervezett, megkérdőjelezhetetlen alapvetésekre építkező kormányoldalt segíti,

Az ideológiai konfliktus: Márki-Zay vallhatja magát akármennyire konzervatívnak, jobboldalinak, kereszténynek, egy olyan tábor van mögötte, ami túlnyomó többségben baloldali-liberális nézeteket vall, az igazi posztkádári proletariátustól a nagyvárosi liberálisokon át az újbalos hangadókig. Ha mindkét fél komolyan gondolja alapállásait, akkor képtelenség közös nevezőt találni; ha pedig engedni kell, nem lesz kétséges, kinek kell engednie a másik felé, mind szólamokban, mind szakpolitikákban.

A hátországok konfliktusa: MZP esetében hátországról beszélni is nehéz, hacsak nem tekintjük annak Lukácsi Katalint és az ő emlékezetes Facebook-posztjait. Ellenben az egykori MSZP-SZDSZ hátország – annak minden intellektuális, hatalomtechnikai, hálózatépítési, vezetői tudása és anyagi lehetőségeivel – ott fog mozogni a háttérben a kampány során és az esetleges kormányra kerüléskor. Harminc (plusz negyven) éve tudjuk, e hálózat mire képes, mit képvisel, merre gravitál, így könnyen megválaszolható a kérdés: vajon egy Márki-Zay Péter tudja-e uralni ezt a hálózatot, vagy a hálózat uralná majd Márki-Zay Pétert.

A pártok konfliktusa:

A kártyák jelen állás szerint le vannak osztva: megvan, kik lesznek az egyéni képviselőjelöltek, ez meghatározza már a jövő választás utáni parlament baloldalon belüli erőviszonyait is. És a kialakult erőviszonyok meghatározzák a következő időszak legforróbb konfliktusokat ígérő feladatát is: a közös ellenzéki listaállítást. Lehet ugyan, hogy Márki-Zay Péter listavezetése teljes biztonságban lesz, de minden további MZP-kívánság (civil szereplők a listán, saját frakció, mások utólagos beemelése a már meglévő alkukba) óriási csatákat hozhat magával.

Nem lehet azt mondani, hogy MZP-nek mint előválasztási győztesnek, az ellenzéki közönség által kiválasztott arcnak ne lennének majd kártyái e játszmában, de vetélytársainak, az előválasztás kisebb-nagyobb szereplőinek és a Gyurcsány-hálózatnak is lesznek erős ütőkártyái. Ma is, holnapután is, választás előtt és után is.

Pláne, ha a felek – jelenleg Gyurcsány, illetve MZP –

A DK elnöke hétfőn kifejtette: valójában az ellenzéki pártok parlamenti helyekért küzdenek, és amennyiben a választásokon ezek a pártok többséget szereznek, úgy „mi választhatunk kormányfőt”. „Először legyen többségünk a parlamentben, aztán választunk kormányfőt” – figyelmeztetett Gyurcsány.

Ugyanaznap Márki-Zay Péter már arról beszélt: a hatpárti megállapodást ugyan irányadónak, de nem feltétlenül kötelező érvényűnek tartja; egyúttal kifejtette elképzeléseit egy lehetséges hetedik, saját frakcióról is – amiről ugye szó sem volt az előválasztás előtt, MZP pedig korábban azt vállalta, hogy a Párbeszédbe ülne be.

Amennyiben mind az ellenzéki előválasztási győztes Márki-Zay Péter, mind Gyurcsányék felrúgják az előzetes megállapodásokat, és a konfliktusba beszáll a többi párt is a saját érdekeinek képviseletével, újra kinyitva az összes eddig lappangó belviszályt,

Egy 6(+1) párti kampányt egy meglepő lépésekre és meghökkentő kijelentésekre képes, outsider kormányfőjelölttel csak egyféleképpen lehet jól csinálni, de százszor száz esetben lehet elbukni – mindezt egy Fidesz-szervezettségű politikai erővel szemben.

Izgalmas pókerpartik következnek hát, Klárikám!

Fotó: Kisbenedek Attila / AFP