Magyar Péter az az ember, aki hatalmasat akart fingani, de a végén csak beszart

Lehet a tegnap történteken ironizálni, de valójában véresen komoly dologról van szó.

Újabb bátor nő szólalt fel az önkéntesen variálható biológiai nemek tudománytalansága miatt, aki ráadásul gyakorló orvos.
Minden duma a "kiosztott, hozzárendelt" nemekről tudománytalan, népbutító, olcsó szenzációhajhászás - vallja a mexikói születésű, az Egyesült Államokban praktizáló Grazie Pozo Christie. A Twitter közönségének kisebb része azonnal hőbörögni kezdett, azonban a többség ráerősítetta radiológus diagnózisára. Egy szimpatikus hír a nagyvilágból!
Imádjuk a Tudományt, a fizikát. A sok ellenzéki közgaszdász-mérnök folyton a buta bölcsészeket gúnyolja, és közben határtalan magabiztossággal osztja az észt a (persze a mások által megállapított) Tudományos Tényekről, mintha a kollektív emberi tudás már valami kész dolog lenne, és minden kutató, tudós egyetértene ebben.
Nem fogjátok kitalálni: elég, ha csak valakinek a biológiai, születési nemét hozzuk szóba. Hiszen JOGOD van bárminek vallani magad, másoknak pedig KÖTELESSÉGE ezt tiszteletben tartani.
»Érdekes lehet, hogy radiológusként a magzat nemét már a terhesség 15. hetétől meg tudom mondani. Ő például egy kislány. Nem ráosztom a nemét, hanem csak megállapítom. Minden duma a „kiosztott, hozzárendelt" nemekről tudománytalan, népbutító, olcsó szenzációhajhászás.«
Persze Christie tényleg sok sztereotípiát felvonultat: a katolikus hitről, családi életről ír és beszél, 2015-ben az ottani Élet menetén is felszólalt (ez persze náluk az abortuszellenes mozgalommal jár kéz a kézben, hogy stílszerűen fogalmazzak), és öt gyereküket közösen nevelik férjével. Érdekesség: az ötödiket, egy kislányt Kínából fogadták örökbe. Onnan, ahol az első gyereken túl mindegyik nemkívánatos, főleg, ha lány.
És hogy a Twitter, illetve a kommentelők hogy fogadták?
Szerencsére a józan ész áll nyerésre még ott is: a döntő többség csak ráerősített Dr. Christie diagnózisára. A kisebbségben lévő ellentábornak pedig tényleg csak a kötözködés maradt:
»A gender és a nem (sex) nem ugyanaz... a gender a fejedben és a társadalomban van, a biológiai nem pedig a testedben. (...) Ez még nem nevezhető kislánynak, ez csak egy zigóta (...) Mi van, ha interszex? (...) Az ultrahang is tévedhet!«
Vérgyenge erőlködés, persze értjük Lorettáékat. Nem Magyarország, hanem Uhorszkó! Nem a kútra szartam, csak a kávájára. Az ideológiai harcot ennek láttán még senki nem adja fel. De ez nem baj. Ha mást nem is tudunk, csak hálásak lehetünk a minket megerősítő hangokért. Dr. Christie-é pedig erősen az.
Fotó: AMELIE BENOIST / IMAGE POINT FR / BSIP via AFP