Gyurcsány Ferenc el nem évülő bűntettei

2021. október 29. 22:56

Ami 2006 őszén Budapesten történt, az tizenöt év távlatából nézve lényegében már történelem.

2021. október 29. 22:56
null
Borsodi Attila
Borsodi Attila
Magyar Nemzet

„Macsotai Gergely, egy akkor húszéves fiatalember például 2006. szeptember 19-én éjszaka, hazafelé sietve, egy kihalt utcában botlott rendőrkordonba. Nem kérdezték, honnan jött, nem vizsgálták át, hogy van-e nála bármiféle támadóeszköz, hanem nekiestek és összevissza verték, rugdosták. Két bordája megrepedt, a veséje összezúzódott, de szerencsére  idővel kiheverte a fizikai sérüléseket. A lelki megpróbáltatásokon azonban talán soha nem fogja túltenni magát. A bántalmazása után sokáig rémálmok gyötörték, és az ellene indult eljárások miatt hosszú ideig attól rettegett, hogy ártatlanul börtönbe kerül. Több betegség is kialakult nála, akad, amelyiktől még most is szenved. Macsotai Gergely beszámolt arról is, hogy a kórházban találkozott olyan fiatallal is, akire akkor ugrottak rá a rendőrök, amikor kilépett a lépcsőházból. Vagyis a tüntetéseken nem is vehetett részt.

Brutális támadás érte a békéscsabai Kis Lászlót is, akinek 2006. október 23-án a munkája miatt kellett visszautaznia a fővárosba. A férfi az összecsapásokat elkerülve akart eljutni a óbudai albérletébe, de a Dob utcánál úgy fejbe lőtték az egyenruhások, hogy megsemmisült a beszédközpontja, újra kellett tanulnia beszélni, és a számokat is elfelejtette. Ahogy ő fogalmazott: »a számokat is kilőtték belőle«. Ráadásul az orvosok szerint körülbelül tíz perc választotta el a haláltól. Ha ugyanis ennyivel később találják meg a mentők, akkor talán már nem tudták volna megmenteni az életét. Kis László felépülése is hosszú hónapokig tartott, és mivel a sérülése miatt a tanári pályáját fel kellett adnia, új életet kellett kezdenie. Ő is, mint annyi sorstársa, ártatlanul szenvedett.

A 2006-os terror áldozatainak sorából Vass Péter »emelkedik ki« talán a leginkább; a férfi esete lényegében az akkori durva rendőri túlkapások jelképe lett. Őt ugyanis annak ellenére bántalmazták embertelen módon az egyenruhások, hogy kisgyermek kora óta vak. 

S úgy ütlegelték tonfával vagy gumibottal, hogy a megtámadásakor egy sörözőben tartózkodott, és a fehér botját akkor is a kezében tartotta. Kirángatták az utcára, ahol tovább bántalmazták, majd gyakorlatilag céltáblának használták: tizenegy gumilövedékkel találták el nagyon közelről. Két golyó a nyakába fúródott, az élete egy centiméteren múlt. Ha ugyanis a golyó kicsit jobbra vagy balra érkezik, akkor Vass Péter meghal vagy lebénul. Így viszont a vak férfi szerencsére túlélte a támadást, felépült a sérüléseiből, de az élete, az egyetemi pályafutása derékba tört.

Macsotai Gergely, Kis László és Vass Péter csak három ember azon százak közül, akiket 2006 őszén ártatlanul bántalmaztak a rendőrök. Mindannyiukra igaz, hogy tizenöt éve elképesztő szörnyűségeken mentek keresztül, és az is közös bennük, hogy nem értik: az akkori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc mit keres még a közéletben. Ezt a kérdést több millióan feltehetjük magunknak, de abban bízhatunk, hogy ha 2022-ben zsinórban negyedszer is polgári kormány kerül az ország élére, akkor Gyurcsány Ferenc végleg oda süllyed, ahová való. A mélybe.”

Fotó: JOE KLAMAR / AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
skin777
2021. október 30. 17:11
Kíváncsi vagyok az én életemben kiderülnek e az orbán- gyurcsány paktum részletei. Miről állapodhattak meg, hogy sem orbán nem lett elővéve 2002-2010 között se gyurcsány 2010 után. Nyilvánvaló, hogy van közöttük valami deal a nép meg jókat acsarkodik egymásra...
matykox
2021. október 30. 17:07
Talán a hollókoszt-tagadás analógiájára alkalmazhatnák végre a gyűlölet-beszéd és társai eljárásokat ezek ellen a trágyák ellen, akik 2006-ot ma is tagadják. Férgek, akiket el kellett volna taposni.
Gyugyu12
2021. október 30. 13:49
És Orál Viktóriának milye NEM ÉVÜL EL????
Performan
2021. október 30. 12:44
"Az emberiesség elleni bűntett kategóriájába tartozik többek közt a (..) az erőszakos elhurcolás, bebörtönzés, kínzás (..) Megfelelőiket a Btk.-ban (..) a polgári lakosság elleni erőszak (158.) háborús bűncselekményei között találjuk. Az emberiesség elleni bűntettek tehát az emberiség elleni bűntettek részhalmazát képezik." "A törvényt nemzetközi szinten szabályzó római statútumot 1998-ban Magyarország is elfogadta, így hazánkban is érvényes." Jogalap bőven van tehát - nem mellesleg Gyurcsányék tette a terrorizmus fogalmát is kimeríti -, sőt elévülés sincs. De sajnos van itt még valami, ami blokkolja az igazságszolgáltatást: 1. Bűnrészes ügyész 2. Bűnrészes bíró Dögivel. Ez a valódi probléma. Az emberiség ellenes bűncselekmények elkövetői pontosan tudják, hogy mit tettek. De azt is tudják, hogy a jogászok és a bírók ugyanazon eszme, a bolsevizmus által befolyásolt - mondjuk ki végre: BŰNÖZŐK. Ezért nyugodtan alhatnak, sőt indulhatnak is az országgyűlési választáson.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!