Rejtélyes hálószobai fotó: nem az a legnagyobb kérdés, lesz-e pornó

Mután Magyar Péter elismerte, hogy részt vett a drogos házibulin, nagy nyomás nehezedett Magyarországra – mutatott rá az elemző.

Demográfiai összeomlás vár a nyugati világra.

„A válság korát régen elhagytuk, hiszen a nyugati, európai ember kultúrája már teljesen átalakult. Nincs ebben titok: mert erőszakkal átszabták. A családalapítás, a gyermeknemzés, a gyermek felnevelése már egyre kevésbé része a nyugati civilizációs fundamentumoknak. Az ember kiszorult a saját szellemi és fizikális tereiből, helyét pedig átveszik az automatizmusok: a mesterséges intelligencia és a gondolat, a gondolkodás, az intuíció, a sorsszerűség hiányát megjelenítő algoritmus.
Létezik egy legenda, egyfajta távoli előképe mindannak, ami most történik velünk. Amikor Aquinói Szent Tamás meglátta az Albertus Magnus által épített embermást, az emberi hangon megszólaló, embernek látszó androidot, dühében és félelmében a földdel tette egyenlővé mesterének munkáját. Könnyen azonosulhatunk az érzéseivel, hiszen az emberi szellem és az emberi szabadság, a szabad akarat nem pótolható a gépek programozott rabszolgaságával. Ma nagyon azonos eredetű átalakulás zajlik körülöttünk még akkor is, ha nincs módunk Szent Tamáshoz hasonló módon reagálni rá.”

Fotó: Mátrai Dávid