Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

A múlt heti uniós csúcs komoly eredményeket hozott Magyarországnak. A szuverenista erők már nincsenek egyedül az Európai Unióban.

Szóval ez az ember Dobrev Klára mellé állt. Megnyilvánulása üzenet értékű.

„Zoltán igazi »vidéki arc«, ezt a szó legjobb és legnemesebb értelmében mondom. Én a pesti flaszteren nőttem fel (az itteni szlenget ismerem és használom), de Gőgös nyíltsága, eredetisége, szóhasználata és kiejtése mindig lenyűgözött. Soha nem akart fővárosi simamodorú lenni, semmilyen vonatkozásban nem tagadta meg, és nem tagadta le vidéki mivoltát. Ezt a magatartást akkor nagyra becsültem, és most is sokra tartom.
Gőgös Zoltán munkamániás ember, aki visszavonulása után sem esett kétségbe. Nem kapaszkodott ismerőseibe és kapcsolati rendszerébe, visszatért oda, ahonnan jött: a földhöz és az állatokhoz. A 2018-as hatalmas bukás részesének érezte magát, és ennek megfelelően cselekedett. Vezető párt-tisztségviselőként vállalta a felelősséget, nem sumákolt, és tette azt, amit a szíve és az esze diktált. Hiányzik az országos szintű közéletből, nekem biztosan.

Szóval ez az ember Dobrev Klára mellé állt. Megnyilvánulása üzenet értékű.”
Fotó: MTI Fotó: Krizsán Csaba