Több is volt neki. Bele is bukott rendesen.
Először is, Fekete-Győr hibázott akkor, amikor elindult az előválasztáson.
Amikor elhatározták az ellenzéki pártok, hogy összecsapnak egymással, a Momentum egy ideig civil, pontosabban a napi politikától távolabb álló, nem túlzottan elkötelezett, nagy tekintélyű, ismert, de nem elkoptatott – ahogy ők gyakran szeretnek fogalmazni – arcról és elsősorban gazdasági szakemberről gondolkodtak, amikor a miniszterelnök-jelölt személye került szóba. Ám nem volt egyszerű megtalálni az ideális alanyt, és ahogy telt-múlt az idő, egyre többször tették fel a kérdést a párton belül, hogy „András, de hát miért nem vállalod te?!”
Ha momentumos, csak Fekete-Győr
Az ugyanis nem volt kérdés, hogy amennyiben mégis a Momentum soraiból kerül ki a jelölt, az csak az elnökük lehet (legfeljebb még Donáth Anna került szóba, de ezt az ötletet gyorsan elvetették). Addig ugyanis – a kezdetektől, azaz a Nolimpia kampánytól – viszonylag sikeresen vezette a pártot, leszámítva a 2018-as parlamenti választást, amikor nem sikerült bekerülniük az Országgyűlésbe. De akkor még megmagyarázhatták a bizonyítványt, hogy nagyon újak voltak még a porondon, van idejük a fejlődésre. Így is lett, az egy évvel később, az európai voksoláson már
Ez év elejére azután Fekete-Győrben is megérlelődött a döntés, hogy miért ne lehetne ő miniszterelnök-jelölt, s nagyon korán, már február közepén ringbe szállt. Érdemes visszaidézni, hogy a párttársai, a vele szimpatizálók mivel érveltek mellette az indulását bejelentő online eseményen.
Cseh Katalin úgy fogalmazott: „Európában azt látom, hogy egy óriási változás van a politikában: egyre kevésbé vezetik az országokat idősödő úriemberek. A finn miniszterelnök 34 évesen, az osztrák kancellár 31 évesen került országa élére. … Fekete-Győr András az az ember, aki nem ismer lehetetlent. Éppen ilyen emberre van szükségünk. Nemcsak nekünk: hanem Magyarországnak.”
A közösségépítő, aki képes keményen dolgozni
A másik EP-képviselő, Donáth Anna azt mondta: „Számomra van valaki, aki nélkül ma biztos nem lenne hangja az új politikai generációnak: ő Fekete-Győr András … képes volt arra, hogy közösséggé formálja azokat a bal- és jobboldaliakat, konzervatívokat és liberálisokat, akik egy közös célban hisznek. És képes lesz arra is, hogy a politikai szekértáborokon átlépve összehozzon mindenkit, akik hisznek egy új Magyarország, egy jobb Magyarország víziójában.”
Szél Bernadett képviselő pedig a következőkre hívta fel a figyelmet: „András képes keményen dolgozni,
együttműködni, reményt adni.
De van még egy titkos erőforrása, amit úgy hívnak: közösség.”
Beszállt a kampányba Hadházy Ákos is: „Ha van, aki vállalja a miniszterelnöki feladatokkal való szívást, de közben szabad kezet ad nekem az eddigi elkövetők felelősségre vonásában és az esetleges új elkövetők megakadályozásában, akkor én annak nagyon örülök. Fekete-Győr András, a Momentum elnöke ilyen. ... A magyar emberek a politikától biztonságot várnak, a politikusoktól pedig végre valódi változást.”
A nagyszüleikért, a szüleikért, a gyerekeikért, az unokáikért
Szép szavak, komoly szempontok, lelkesítő üzenetek, még az is lehet, hogy a támogatók mindezt komolyan is gondolták – na jó, biztos volt bennük némi kincstári optimizmus és a főnök iránt érzett elfogultság –, de ami még fontosabb, Fekete-Győr is elhitte ezt a sok jó szót magáról, és azt is, hogy képes megcsinálni: he can do.
A rutintalanságát egyébként épp az jelzi, hogy azon a bemutatón nem támadt benne kétely, nem tette fel magának a kérdést, hogy „biztosan alkalmas lennék arra, hogy egy országot vezessek?” Ehelyett kijelentette, „rájöttem arra, hogy ha a mi generációnk nem szervezi meg magát, akkor az a Magyarország, amit ismerünk és szeretünk, megszűnhet létezni. Rájöttem, hogy ha nem teszek semmit a hazámért, a gyerekeim már nem itthon, Magyarországon fognak felnőni, hanem valahol Európában…
Elfogadom a Momentum közösségének felkérését
– miniszterelnök-jelöltként képviselni fogom az új Magyarország tervét az előválasztásokon. Vágjunk bele együtt! A nagyszüleinkért, a szüleinkért, a gyerekeinkért, az unokáinkért. A demokráciáért. Az új Magyarországért.”
Holott – ismerve saját képességeit, a politikai helyzetet, az őt körülvevő politikusokat, a neki és az ellene drukkolókat – ha komolyan eltöpreng, mindent mérlegre tesz, akkor nemet kellett volna mondania.
Legfeljebb negyedik lehet
S hamarosan szembe is jött vele a politikai realitás. Gyorsan elhúzott mellette Jakab Péter a parlamenti őrjöngéseivel, a napi másfél kiló megevett parizerrel és a populista, a vidéket megcélzó dumájával. Bekapcsolódott a küzdelembe a legnagyobbá vált ellenzéki párt jelöltje, Dobrev Klára, háta mögött a legszervezettebb csapattal, a rengeteg ráérő nyugdíjassal és korunk történetének legnagyobb politikai machinátorával, Gyurcsány Ferenccel, aki történetesen a férje. És a hosszan tartó téli álmából tavasz közepére felébredt Karácsony Gergely is, aki bár a kampányról is megfeledkezett – csakúgy, mint a főváros vezetéséről –, a megannyi párt, a budapesti Városházán dolgozó rengeteg ember, a sok-sok innen-onnan összegründolt pénz segítségével alaposan nekilódult.
Így a közvélemény-kutatások alapján Fekete-Győrben hamar tudatosodott, hogy esélye sincs a második fordulóba kerülni, legfeljebb Márki-Zay Péterrel küzdhet meg az olyan nagyon nem dicsőséges negyedik helyért. Ráadásul a Momentum elnöke jónéhány komoly pofonba is beleszaladt. Azt gondolta magáról, hogy négy-öt év politizálás után ő már rutinos nyilatkozó, de aztán a Partizán szerkesztőségében és másutt is hamar megtudta,
Így nem véletlen, hogy a nyár elején a Momentumban szóba került, hogy Fekete-Győrnek vissza kellene lépnie, de végül elvetették az ötletet. Arra jutottak, hogy presztízsveszteség lenne, ha kiszállna a buliból, és a párt képviselő-jelöltjeit is hátrányosan érintené. Azt remélték, hogy az elnökük egy tisztes vereséggel megúszhatja.
Fekete-Győr ezzel követte el a második nagy hibát.
Nem vették őt komolyan
Az előválasztási kampányban sem termett neki sok babér. Néha már kínos volt látni, hogy még a fiatalok, egyetemisták sem vették őt komolyan, s gyanítom, azt a kampánystratégát már kirúgták, aki azt tanácsolta neki, hogy „kormányváltáskát” osztogasson. A két miniszterelnök-jelölti vitán – önmagához képest – nem szerepelt túl rosszul, Karácsony betámadása, a Jakabbal folytatott parázs vitája a zuglói Tóth Csaba miatt pedig kifejezetten karakán dolog volt. De ekkor már túl késő volt. Ez a trollkodás pedig ahhoz nem volt elég, hogy olyan politikusnak látsszon, aki képes lesz vezetni az ellenzéki blokkot, s legyőzze Orbán Viktort.
A 3,39 százalékos eredmény, az alig több mint 21 ezer szavazat mindenkit sokkolt a Momentumban. Ez ugyanis minden volt, csak nem tisztes vereség. S azért volt
mert egyébként a Momentum nem szerepelt rosszul: 15 jelöltet állíthat, és sikerült nagy skalpokat szerezni, legyőzték Budafokon Molnár Gyula egykori MSZP-s elnököt, Csepelen a szocialisták jelenlegi elnökhelyettesét, Komjáthi Imrét, Újbudán Gy. Németh Erzsébetet, a DK főpolgármester-helyettesét, a Hegyvidéken a szintén Gyurcsány-párti háziorvost, Komáromi Zoltánt, és vidéken is behúztak néhány váratlan győzelmet. Tehát alapvetően nem a párttal volt bajuk a szimpatizánsainak, szavazóinak, hanem vele.
A harmadik hiba
Ezután húzott még egy váratlant a Momentum azzal, hogy Márki-Zay mellé álltak – ezzel partvonalon kívülre téve Karácsonyt –, majd bizalmi szavazást kért maga ellen Fekete-Győr.
Ezzel követte el a harmadik hibát. Az eredmény ismert, a küldöttek nagy fölénnyel vonták meg tőle a bizalmat, ezután kénytelen volt bedobni a törölközőt. Teljesen felesleges gesztus volt ez a részéről, jövő nyárig, az esedékes tisztújításig ugyanis simán kihúzhatta volna. Ha nyer az ellenzék jövőre, akkor már senki nem foglalkozott volna ezzel a „kisiklással”, ha viszont veszít, akkor meg úgyis mindegy, mennie kell. De Fekete-Győr azt hitte,
hogy az előválasztási buktáját megbocsátják neki, s maradhat elnök. Csak azt felejtette el, hogy a politikában csak nagyon ritkán van megbocsátás, a hála nem ez a kategória, és még sorolhatnánk a közhelyeket.
S van-e visszaút még a számára, lehet ő még a Momentum elnöke vagy legalábbis meghatározó figurája? Igen, persze, hiszen a politikában minden, de tényleg minden megtörténhet, hogy ezzel a még elcsépeltebb kifejezéssel éljünk.
Feltéve, ha addig nem üti el a villamos. Bár mostanában a villamosra sem számíthatunk, ha a politikai jövőbe szeretnénk tekinteni.
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Világfelfogások, sőt a háború és a béke pártja között kell majd döntenünk. Látjuk a körülöttünk zajló eseményeket, halljuk a nyugati vezetők, köztük a NATO-főtitkár riasztó mondatait, amelyek apáink, nagyapáink háborús emlékeit idézik. Ebben a helyzetben a polgári oldalnak, a nemzeti kormánynak óriási a felelőssége.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
A tiszás adócsomag és a 2010 előtti globalista törekvések.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
A miniszterelnök beszélt a nemzetközi helyzet változásáról, az orosz-ukrán háborúról, a kampányról és a Szőlő utcai ügyről is.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
Nem megy el a rivális.
A négyéves Medárd napok alatt belopta magát egy ország szívébe. Hőstettét és helytállását jó ideig nem fogjuk feledni. De egyre több helyen felmerül a kérdés, hogy is írjuk helyesen az életet mentő köszönését. Utánajártunk!
