Fekete-Győr végzetes hibái

Először is, Fekete-Győr hibázott akkor, amikor elindult az előválasztáson.

Amikor elhatározták az ellenzéki pártok, hogy összecsapnak egymással, a Momentum egy ideig civil, pontosabban a napi politikától távolabb álló, nem túlzottan elkötelezett, nagy tekintélyű, ismert, de nem elkoptatott – ahogy ők gyakran szeretnek fogalmazni – arcról és elsősorban gazdasági szakemberről gondolkodtak, amikor a miniszterelnök-jelölt személye került szóba. Ám nem volt egyszerű megtalálni az ideális alanyt, és ahogy telt-múlt az idő, egyre többször tették fel a kérdést a párton belül, hogy „András, de hát miért nem vállalod te?!”

Ha momentumos, csak Fekete-Győr

Az ugyanis nem volt kérdés, hogy amennyiben mégis a Momentum soraiból kerül ki a jelölt, az csak az elnökük lehet (legfeljebb még Donáth Anna került szóba, de ezt az ötletet gyorsan elvetették). Addig ugyanis – a kezdetektől, azaz a Nolimpia kampánytól – viszonylag sikeresen vezette a pártot, leszámítva a 2018-as parlamenti választást, amikor nem sikerült bekerülniük az Országgyűlésbe. De akkor még megmagyarázhatták a bizonyítványt, hogy nagyon újak voltak még a porondon, van idejük a fejlődésre. Így is lett, az egy évvel később, az európai voksoláson már

Ez év elejére azután Fekete-Győrben is megérlelődött a döntés, hogy miért ne lehetne ő miniszterelnök-jelölt, s nagyon korán, már február közepén ringbe szállt. Érdemes visszaidézni, hogy a párttársai, a vele szimpatizálók mivel érveltek mellette az indulását bejelentő online eseményen.

Cseh Katalin úgy fogalmazott: „Európában azt látom, hogy egy óriási változás van a politikában: egyre kevésbé vezetik az országokat idősödő úriemberek. A finn miniszterelnök 34 évesen, az osztrák kancellár 31 évesen került országa élére. … Fekete-Győr András az az ember, aki nem ismer lehetetlent. Éppen ilyen emberre van szükségünk. Nemcsak nekünk: hanem Magyarországnak.”

A közösségépítő, aki képes keményen dolgozni

A másik EP-képviselő, Donáth Anna azt mondta: „Számomra van valaki, aki nélkül ma biztos nem lenne hangja az új politikai generációnak: ő Fekete-Győr András …  képes volt arra, hogy közösséggé formálja azokat a bal- és jobboldaliakat, konzervatívokat és liberálisokat, akik egy közös célban hisznek. És képes lesz arra is, hogy a politikai szekértáborokon átlépve összehozzon mindenkit, akik hisznek egy új Magyarország, egy jobb Magyarország víziójában.”

Szél Bernadett képviselő pedig a következőkre hívta fel a figyelmet: „András képes keményen dolgozni,

De van még egy titkos erőforrása, amit úgy hívnak: közösség.”

Beszállt a kampányba Hadházy Ákos is: „Ha van, aki vállalja a miniszterelnöki feladatokkal való szívást, de közben szabad kezet ad nekem az eddigi elkövetők felelősségre vonásában és az esetleges új elkövetők megakadályozásában, akkor én annak nagyon örülök. Fekete-Győr András, a Momentum elnöke ilyen. ... A magyar emberek a politikától biztonságot várnak, a politikusoktól pedig végre valódi változást.”

A nagyszüleikért, a szüleikért, a gyerekeikért, az unokáikért

Szép szavak, komoly szempontok, lelkesítő üzenetek, még az is lehet, hogy a támogatók mindezt komolyan is gondolták – na jó, biztos volt bennük némi kincstári optimizmus és a főnök iránt érzett elfogultság –, de ami még fontosabb, Fekete-Győr is elhitte ezt a sok jó szót magáról, és azt is, hogy képes megcsinálni: he can do.

A rutintalanságát egyébként épp az jelzi, hogy azon a bemutatón nem támadt benne kétely, nem tette fel magának a kérdést, hogy „biztosan alkalmas lennék arra, hogy egy országot vezessek?” Ehelyett kijelentette, „rájöttem arra, hogy ha a mi generációnk nem szervezi meg magát, akkor az a Magyarország, amit ismerünk és szeretünk, megszűnhet létezni. Rájöttem, hogy ha nem teszek semmit a hazámért, a gyerekeim már nem itthon, Magyarországon fognak felnőni, hanem valahol Európában…

– miniszterelnök-jelöltként képviselni fogom az új Magyarország tervét az előválasztásokon. Vágjunk bele együtt! A nagyszüleinkért, a szüleinkért, a gyerekeinkért, az unokáinkért. A demokráciáért. Az új Magyarországért.”

Holott – ismerve saját képességeit, a politikai helyzetet, az őt körülvevő politikusokat, a neki és az ellene drukkolókat – ha komolyan eltöpreng, mindent mérlegre tesz, akkor nemet kellett volna mondania.

Legfeljebb negyedik lehet

S hamarosan szembe is jött vele a politikai realitás. Gyorsan elhúzott mellette Jakab Péter a parlamenti őrjöngéseivel, a napi másfél kiló megevett parizerrel és a populista, a vidéket megcélzó dumájával. Bekapcsolódott a küzdelembe a legnagyobbá vált ellenzéki párt jelöltje, Dobrev Klára, háta mögött a legszervezettebb csapattal, a rengeteg ráérő nyugdíjassal és korunk történetének legnagyobb politikai machinátorával, Gyurcsány Ferenccel, aki történetesen a férje. És a hosszan tartó téli álmából tavasz közepére felébredt Karácsony Gergely is, aki bár a kampányról is megfeledkezett – csakúgy, mint a főváros vezetéséről –, a megannyi párt, a budapesti Városházán dolgozó rengeteg ember, a sok-sok innen-onnan összegründolt pénz segítségével alaposan nekilódult.

Így a közvélemény-kutatások alapján Fekete-Győrben hamar tudatosodott, hogy esélye sincs a második fordulóba kerülni, legfeljebb Márki-Zay Péterrel küzdhet meg az olyan nagyon nem dicsőséges negyedik helyért. Ráadásul a Momentum elnöke jónéhány komoly pofonba is beleszaladt. Azt gondolta magáról, hogy négy-öt év politizálás után ő már rutinos nyilatkozó, de aztán a Partizán szerkesztőségében és másutt is hamar megtudta,

Így nem véletlen, hogy a nyár elején a Momentumban szóba került, hogy Fekete-Győrnek vissza kellene lépnie, de végül elvetették az ötletet. Arra jutottak, hogy presztízsveszteség lenne, ha kiszállna a buliból, és a párt képviselő-jelöltjeit is hátrányosan érintené. Azt remélték, hogy az elnökük egy tisztes vereséggel megúszhatja.

Fekete-Győr ezzel követte el a második nagy hibát.

Nem vették őt komolyan

Az előválasztási kampányban sem termett neki sok babér. Néha már kínos volt látni, hogy még a fiatalok, egyetemisták sem vették őt komolyan, s gyanítom, azt a kampánystratégát már kirúgták, aki azt tanácsolta neki, hogy „kormányváltáskát” osztogasson. A két miniszterelnök-jelölti vitán – önmagához képest – nem szerepelt túl rosszul, Karácsony betámadása, a Jakabbal folytatott parázs vitája a zuglói Tóth Csaba miatt pedig kifejezetten karakán dolog volt. De ekkor már túl késő volt. Ez a trollkodás pedig ahhoz nem volt elég, hogy olyan politikusnak látsszon, aki képes lesz vezetni az ellenzéki blokkot, s legyőzze Orbán Viktort.

A 3,39 százalékos eredmény, az alig több mint 21 ezer szavazat mindenkit sokkolt a Momentumban. Ez ugyanis minden volt, csak nem tisztes vereség. S azért volt

mert egyébként a Momentum nem szerepelt rosszul: 15 jelöltet állíthat, és sikerült nagy skalpokat szerezni, legyőzték Budafokon Molnár Gyula egykori MSZP-s elnököt, Csepelen a szocialisták jelenlegi elnökhelyettesét, Komjáthi Imrét, Újbudán Gy. Németh Erzsébetet, a DK főpolgármester-helyettesét, a Hegyvidéken a szintén Gyurcsány-párti háziorvost, Komáromi Zoltánt, és vidéken is behúztak néhány váratlan győzelmet. Tehát alapvetően nem a párttal volt bajuk a szimpatizánsainak, szavazóinak, hanem vele.

A harmadik hiba

Ezután húzott még egy váratlant a Momentum azzal, hogy Márki-Zay mellé álltak – ezzel partvonalon kívülre téve Karácsonyt –, majd bizalmi szavazást kért maga ellen Fekete-Győr.

Ezzel követte el a harmadik hibát. Az eredmény ismert, a küldöttek nagy fölénnyel vonták meg tőle a bizalmat, ezután kénytelen volt bedobni a törölközőt. Teljesen felesleges gesztus volt ez a részéről, jövő nyárig, az esedékes tisztújításig ugyanis simán kihúzhatta volna. Ha nyer az ellenzék jövőre, akkor már senki nem foglalkozott volna ezzel a „kisiklással”, ha viszont veszít, akkor meg úgyis mindegy, mennie kell. De Fekete-Győr azt hitte,

hogy az előválasztási buktáját megbocsátják neki, s maradhat elnök. Csak azt felejtette el, hogy a politikában csak nagyon ritkán van megbocsátás, a hála nem ez a kategória, és még sorolhatnánk a közhelyeket.

S van-e visszaút még a számára, lehet ő még a Momentum elnöke vagy legalábbis meghatározó figurája? Igen, persze, hiszen a politikában minden, de tényleg minden megtörténhet, hogy ezzel a még elcsépeltebb kifejezéssel éljünk.

Feltéve, ha addig nem üti el a villamos. Bár mostanában a villamosra sem számíthatunk, ha a politikai jövőbe szeretnénk tekinteni.