Belzebúb által kiűzni az ördögöt

2021. október 15. 19:56

Ez az út csak egy irányba vezethet: lefelé. Nagyon mélyre.

2021. október 15. 19:56
null
Bartus László
Bartus László
Facebook

„Matematikailag is kiszámítható, hogy ha egy fasisztához hozzáadnak még egy fasisztát, és mindkét fasiszta táborát, akkor több fasiszta lesz, mint amennyi volt. Amennyivel több lesz a fasiszta, annyival kevesebb lesz a demokrata. Ez matematika és logika, ez nem »pontatlan«. Akik pedig azt gondolják, hogy nem lesznek elfogadóbbak és elnézőbbek a fasisztákkal szemben attól, hogy egy másik fasisztát támogatnak, azok ellenőrizzék magukat: már most is elfogadóbbak, elnézőbbek, már most is mindent elfogadnak, amit Márki-Zay mond és csinál. 

Ennek legszembetűnöbb jele pedig az, hogy már ugyanolyan ellenségnek tartják a liberálisokat (már »libernyákoznak« a balliberális Márki-Zay hívek), mint Orbánt. Már a baloldal is ellenség, és azt az ostobaságot elhiszik, hogy fel kell számolni a baloldalt is, a jobboldalt is, hogy ne legyen baloldali és jobboldali ellentét: se jobbra, se balra, csak felfelé, ez Márki-Zay szlogenje. Amikor elhangzik ez a fasiszta jelszó, akkor meneküljön mindenki, mert ez azt jelenti, hogy vége a demokráciának, a szabadságnak, és ez az út csak egy irányba vezethet: lefelé. Nagyon mélyre.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2021. október 16. 14:47
Mindenütt ellenség, mindenütt fasiszták, nácik - szegény Bartus....
Reszelő Aladár
2021. október 16. 12:12
Az egész úgy kezdődött, hogy a nemzeti szocializmust átnevezték fasizmusnak és áttolták az egészet a jobbra. Majd a balközepet bejelölték centrumnak és aki tőle jobbra állt, azok lettek onnantól a szélső jobboldaliak. 1945-ben egy ordas balos diktatúrát legyőzött egy hasonlóan ordas baloldali diktatúra. Azóta pedig minden jobbos rendszer ellen nem küzdeni egyet jelet a nácizmussal. A lényeg az volt, hogy faji alapon nem lehet embereket legyilkolni, de osztályalapon igen. Aztán egy időre egyiket sem szabadott, de mostanában már mehet mindkettő. Csak az a dolgunk, hogy nyerjünk 2022-ben. Orbán Viktor pedig remélem már gondolkodik azon, hogy mi lesz 2030 után, miután 20+4 év miniszterelnökség után megérdemelten visszavonul. Magyarország a történelemben akkor sikeres, ha jó királyok tudták egymást követni a trónon és nem enyészett el a korábban felépített strutúra egy tehetségtelen uralkodóval. Bertus meg bolond. De ezt eddig is tudtuk.
néhai Ch.Pilot
2021. október 16. 09:30
"... ez az út csak egy irányba vezethet: lefelé. Nagyon mélyre." És ha onnan lenéz, már csak egyvalakit lát: téged, Bartus! :-)
Krupp Skya
2021. október 16. 04:50
Mi az kopasz és szarva van? Bartus.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!