A korábban Karácsony Gergely kampányát tevékenyen segítő balos portált arról tájékoztatták a forrásaik, hogy sok fiatal csak a második fordulóra érkezett, és általában csoportosan voksoltak.
A DK ezután SMS-ben kezdte mozgósítani híveit. Ékezetek nélkül azt írták, hogy »sokan jeleztétek, hogy a Fidesz Márki-Zay Péterre mozgósít«. A Gyurcsány-párt később már a fideszesekkel párhuzamosan a budaiakra is elkezdett mutogatni, hogy ők fogják eldönteni az előválasztást.
Látható tehát, hogy mindkét baloldali jelölt a másikat támadta azzal, hogy a Fidesz mozgósít mellette, sőt kifejezetten a fiatalokra néztek ferde szemmel, ezzel pedig gyakorlatilag lerombolták azt az általuk évek óta épített narratívát, amely szerint a jobboldali kormánypártoktól már elpártoltak a fiatal szavazók.”