56 szent szellemében

2021. október 24. 15:00

A magyarfalus, darányiignácos kisbuszt is illik megtölteni 5-6 tüntetővel.

2021. október 24. 15:00
null
Diétás Magyar Múzsa
Diétás Magyar Múzsa
Facebook

„Előre is lehetett sejteni, de a tegnapi képeket nézve teljesen nyilvánvaló, hogy miért volt Békemenet. Senkit sem szeretnék (magamat se...) azzal fárasztani, hogy a tegnapi nap bármelyik eseménye és 1956 között párhuzamokat keresek. Felesleges. Illetve persze lehet, csak annak a vége valami erőltetett filozófia lesz, esetleg valami vágyvezérelt gondolkodással fűszerezve. Vizsgáljuk meg inkább a kérdést, hogy mi szükség volt a Békemenetre, és miért kellett ennek szervezését a szokásos cöfike helyett a full fideszes propagandagépezetre bízni?

Az ok az előválasztás, már megint az előválasztás. Az, hogy lesz-e jövő tavasszal minden választókerületben olyan, hogy »Egységes ellenzéki jelölt« még mindig nem biztos, de sokkal valószínűbb, mint eddig bármikor. Természetesen mindent meg fognak próbálni, hogy geréb dezsőket találjanak. Teljesen nyilvánvaló, hogy miközben Domokos nertárs épp az illetékbevételek hazai történetét fogja kutatni, és az ÁSZ-nak épp nem lesz ideje odafigyelni, néhány kisebb pártra (jó eséllyel köztük a MiHazánkra) rá fog szakadni pár milliárdocska kampánypénz, hogy akár csak 3-4% szavazatot leválasszanak az ellenzékről. A kétségbeesés mértékétől függően fognak tucatjával megjelenni törpepártok is.

Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni a saját erőkről sem, ezért tartották a Békemenetet. Nem annyira a szavazók, hanem a hadnagyok miatt. A választókerületi elnökök vizsgáját láthattuk, egy sztahanovista munkaversenyt. Most lett kiadva minden törekvő kis polgármesternek és nem törekvő, de tisztségét megőrizni akaró polgármesternek, hogy ha jót akar, akkor a minimum az egy busznyi tüntető. A magyarfalus, darányiignácos kisbuszt is illik megtölteni 5-6 tüntetővel. A főnök, a választókerületi elnök legalább 5-6 busszal kell, hogy büszkélkedjen. Most kell világossá tenni a bármilyen megrendelésre vágyó vállalkozóknak, hogy ha van valami csapatszállítójuk, akkor azt tele tankkal és egy sofőrrel ki kell állítani.

Aki ezt nem produkálja, arra kellemetlen beszélgetés vár, és nagyon megfontolják a lecserélését. Ha ugyanis van ellenzéki összefogás, és azt nem sikerül érdemben megbontani, akkor élet-halál kérdése, hogy a Fideszre 2 millió, 2,15 millió, 2,3 millió vagy 2,8 millió szavazat érkezik. Ha feltételezzük, hogy sikeres ellenzéki mozgósítás van, eddigi nemszavazók, kutyapárti szavazók vesznek egy nagy levegőt és szavaznak egységesen egy irányba, akkor a vidéki választókerületekben csatahelyzet alakul ki, hiszen a választókerület központját adó kisváros eddigi otthonmaradói akár 2-3 ezer nagyobb, mondjuk ötvenezres település esetén akár 7-8 ezer olyan szavazatot is hozhatnak, akik 2018-ban vagy nem szavaztak, vagy szétforgácsolódtak. Még egyszer mondom, hogy egyelőre távoli esély, hogy ilyen egységes szavazás lehet, de távolról sem lehetetlen.

Ha viszont ez történik, akkor mozgósítani kell. A kis falvakban kéznél kell lenni a mikrobuszos embereknek, frissnek kell lenni a telefonszámoknak, a karriervágyó vagy sakkbantartott polgiknak az utolsó haldokló öregembert vagy faluszéli nyomorgót is »fel kell vinni« szavazni. Ennek a főpróbáját láttuk most, méghozzá egy elég jól sikerült próbát, hiszen feljött a tömeg, és biztos vagyok benne, hogy Kubatovék most alaposan megnézik, hogy honnan és mennyi ember érkezett és mint az edzőmeccs után egy jobb focicsapatnál, minden játékossal le fognak ülni beszélni, hogy mi tetszett és mi nem.

56 szent szellemében.”

Kép: Mátrai Dávid

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
48saxon
2021. október 25. 10:34
Tipikus projekció... Náluk lehet, hogy így működne. Másrészt meg az "eddigi nemszavazók" mozgósítása mindig is vágyálom volt. Bő 70%-nál többen ogy. választáson sosem szavaztak. A kutyapárt meg bárki, aki még merészel indulni a választáson, eleve bűnbak...
retsag
2021. október 25. 09:06
Irigykednek a libernyák gecik. Ez jó!
DonCiccio
2021. október 24. 22:08
Ez kurva gyenge !
zakar zoltán béla
2021. október 24. 21:05
haynaunál hülyébb vagy
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!