„Közhely, mégis igaz: a magyar politikában még rövid távra is igen nehéz előrejelzést adni, mert a bennünket körülvevő világban rendkívül sok a bizonytalanság. A nehézségek ellenére az emberek többsége mégis azt várja, hogy mondjunk valamit, próbáljuk felkészíteni őket a várható kimenetelekre.
Az már most, szeptember elején is jól látszik, hogy az előválasztás – az összes hibájával és döccenésével együtt – kiemelkedő jelentőségű politikai eseménnyé vált. A magyar politikában elsőként a 2019-es önkormányzati választáson alkalmazott innováció – amelynek nyomán az ellenzék visszavette Budapestet, továbbá meghódított csaknem tucatnyi megyei jogú nagyvárost – az idén ősszel is szépen vizsgázik: elérte, hogy