Az előválasztás olyan lezsírozott, mint egy kocsmai kenyér

2021. szeptember 29. 20:48

Óriási meglepetések várhatók az ellenzéki előválasztás lezárultával. Ja, nem.

2021. szeptember 29. 20:48
null
Trombitás Kristóf
Trombitás Kristóf
Vasarnap.hu

„Amikor ezeket a sorokat írom, a választási procedúra már lezárult. Pontosabban azon része, amelyet a választópolgárok döntenek el. Ha ugyan ezt a luxust egyáltalán meghagyja az ellenzék a szavazóknak. Hiszen a választópolgár az olyan, hogy mindent csak elront! Nem hallgat a szakértők szavaira. Nem elég, hogy háromszor is kétharmadhoz jutatta a jelenlegi kormánytöbbséget, de még a nagy összefogósdiban is csak annyira képesek, hogy fej fej mellett haladjanak a Fidesz–KDNP-vel.

Dobrev Klára kis előnnyel ugyan, de megnyeri az első fordulót. Ez fontos egyrészt Gyurcsánynak, hiszen így kap még egy kis zsarolópotenciált, de fontos az összefogás egészének is. Így olyanokat is az urnák elé csábíthatnak, akik nagyjából és egészében velük lennének, de Dobrevtől mégiscsak ódzkodnak. Ezért elmennek a második fordulóra, hogy biztosan ne Klára asszony legyen a jelölt.

A második Karácsony Gergely. Teljesen nyilvánvaló, hogy a végső befutó ő, de a fentebb említettek miatt fontos, hogy az első fordulót lehetőleg ne nyerje meg. Így még azt is el lehet adni, hogy itt valódi versenyszituáció volt. Harmadiknak pedig Márki-Zay Péter érkezik, kisebb meglepetést keltve ugyan, de csak első blikkre.

Márki-Zay ugyanis nagyon kellemes Gyurcsánynak. A segítségével jobban be lehet rántani európai értelemben vett, eltartott kisujjal éldegélő konzervatívokat – ez Jakabbal nem ment volna –, cserébe totálisan esélytelen és súlytalan. Borítékolható, hogy visszalép Karácsony javára, ezzel a nyilvánosság előtt megteremtve az okát a főpolgármester győzelmének.

Aztán itt a lúzerbrigád: Jakab Péter és a már saját pártja által is nevetségesnek tartott Fekete-Győr András. Kérdés, hogy Jakab mennyire betanított szakbohóc. Már előre tudta, hogy neki a szerepe ennyiről szólt és mostantól kell még látványosabban besorolni Gyurcsány mögé vagy kicsit őt is megrázta, mennyire jelentéktelen a sakktáblán. Akárhogy is, de szórakoztató leépülésre számítok a jövőben is.”

Fotó: ATTILA KISBENEDEK / AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jánosbácsi
2021. szeptember 29. 21:51
Miket beszélsz össze vissza Trombitás . Azért szántotta fel Gyurcsány és Dobrev az egész országot, hogy Karácsony Gergely foglalja el a karmelita kolostort ? Nóóómáis vagy?
nyugalom
2021. szeptember 29. 21:50
Abolgar zsidó es a sunyi proli!
aaabbbccc
2021. szeptember 29. 21:41
nekem az tetszik, hogy megszamoljak az online szavazatokat aha, persze ha szamitogep rogzitette a szavazatot, azon mit kell megszamolni ?
alkaloidablog
2021. szeptember 29. 21:40
Az teljesen hülye aki azt hiszi, hogy Gyurcsány azért indítja a feleségét (!) hogy a végén önként visszahúzza a második helyre. Ugyan, ezeket nem abból a fából faragták sajnos. És ezt a választóik is érzik ezért egyre erősebb a vonzereje a küldetéstudatos aljasságuknak. Ez van. Tartok tőle, kivételesen nagyon mellé ment az elmúlt hónapokban a fidesz kommunikációja. Benézték, azt hitték Karácsonyt kell nyírni elsősorban. Nem is értem annyira nyilvánvaló az első perctől, hogy Dobrev a befutó.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!