Most épp büszke magyar vagyok a halottainkkal.
„Sétáltam egyet a történelemben.
Véletlenül alakult így, olajcseréből kifolyólag, hogy mit csináljak abban a másfél órában, és hát ott volt egy utcányira a Fiumei úti sírkert, annyiszor elrobogsz mellette, de be sohasem.
Letaglózó. Lenyűgöző. Elgondolkodtató. Meghatódsz, berágsz, agyalsz, azt a mindenitezel, a tisztelettől földbe gyökeredzik a lábad, aztán meghatódsz ismét, berágsz, és így tovább, egyszerűen ezt látni kell. Mindenkinek. Fenét, látni kevés, átélni. Átérezni.
Mész, mész, gázolsz bele a magyar történelembe.
Kádár János sírja van a legközelebb, de nem annyira egyértelmű megtalálni – kérdezem a fűnyíró embert, hogy merre, mutatja, az a vörös kő, de már senki sem tudja, hol van az öreg, mióta 2007-ben feltörték a sírját.
Leülök a padra. Elcsendesedek. Nézem a feliratot: Kádár János és felesége ettől eddig. Soha, senki nem hiszi, hogy bármit tettél, bárki vagy, egyszer véget ér. A legnagyobb tanulság, amit mindenki leszar. Talán épp ez teszi az embert emberré. Talán sajnos.
Megyek, megyek, gázolok bele a magyar történelembe.
Csurka István sírja. Mennyi vitám volt vele elméletben, és mennyire becsülöm most már. Talán értem is. Egyetlen elborult műanyagvirág. Visszaállítom, kitámasztom. Egyébként szép nyughely. Egyébként mindegy.
Bandukolok.
’56-osok parcellája. A fegyintézet örökre elnémított harangja. Innen is látni Kádárt. Hiába, kis ország.
Grófok. Bárók. Tábornokok. Vezérőrnagyok. Nevek a történelem-, meg az irodalom tankönyvekből.
Lotz Károly. Blaha Lujza. A Gundel család. A II. világháborúban elesettek emlékműve. A szovjet katonai temető.
Monumentális szoboregyüttes, benne elrejtve pici kereszt, bekukucskálok: Antall József.
Fejemben Quimby szól: most múlik pontosan.
Nem illik ide, hát nem engedem, hadd ne menjen.
Most épp büszke magyar vagyok a halottainkkal.”
Nyitókép: Dévényi István Facebook-oldala
Horváth Attila alkotmánybíró, jogtörténész tette világossá, vonható-e párhuzam az 1956-os magyarországi forradalmi események és a jelenleg dúló orosz-ukrán háború között.
Nincs köze ahhoz a világhoz, amit ő képvisel.
November elseje az 1956-os forradalom és szabadságharc fontos napja volt.
Teleki Pál a konszolidáció egyik konstrukőre volt, bár alkata miatt nem tudta végig vinni az elképzeléseit, hálózatszervezői, tudósi szerepe pedig rendszereken átívelő – mondja a történész.
Horváth Richárd történész szerint Ulászló trónra kerülésével alapjaiban változtak meg a királyság lehetőségei. Hunyadival jól kijöttek, komoly támadó hadjáratra is képes lett az ország.
Szerinte fogadja el az eredményt, és menjen golfozni, ha Harris nyer.
A donyecki bányász, Alekszej Sztahanov Sztálin halála után már nem volt fontos. .
