Néhány gondolat a fociról

„Persze mondhatjuk vagy gondolhatjuk azt, hogy a labdarúgás csak egy játék, amelyet nem kell annyira komolyan venni, de ettől még az a helyzet, hogy a futball az egyedüli sport, amely egyszerre képes társadalmi, politikai és közösségi változásokat eredményezni.

Magyarország egy olyan hely, ahol mindenki ért a politikához, a labdarúgáshoz és legújabban a világjárványokhoz is. A tízmillió szövetségi kapitány és politológus országa – szokták mondani.

Az elmúlt napokban zajlottak is az események a magyar labdarúgó-válogatott körül, ugyanis szerdán Angliával játszottunk világbajnoki selejtezőt a Puskás Arénában. Sportszakmai szempontból (ha már mindenki szakértő) annyit el lehet mondani, hogy kijött a különbség a két csapat között a gyorsaságot és a fizikai erőt tekintve. Kétszer annyira gyorsan pörgetik a lasztit az angolok, mint mi. Ennek egy négyes lett a vége. Benne van. Ilyen a foci.

Na, de ami ezután következett, az több mint undorító és felháborító. Alig ért véget a meccs, és az angol sajtó már elkezdte izomból nyomatni, hogy minden magyar drukker rasszista volt, mert fütyültek és huhogtak. Az a helyzet, hogy én bizony 65 ezer szurkolótársammal együtt kint voltam a Puskásban, és semmi olyasmit nem tapasztaltam, amit a brit sajtó üzembiztosan tolt, pedig a kemény mag mellett ültem. Azt különösen visszataszítónak tartom, hogy pont az angolok próbálják úgy lefesteni a stadionban való szurkolást, mint valami opera-előadás. Azok az angolok játsszák most a magas művészi úriemberséget, akik egyébként minden mérkőzésük előtt, alatt és után összeverik az ellenfelet. Sőt, erre mondanék egy konkrét példát is, amire biztosan még sokan emlékszünk.”

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás