Mit keres még itt Gyurcsány Ferenc?

2021. szeptember 07. 11:47

Arra megy ki a játék, hogy a baloldali szavazókat is megtévesszék.

2021. szeptember 07. 11:47
null
Deák Dániel
Deák Dániel
Magyar Nemzet

„Amikor 2009-ben Gyurcsány Ferenc lemondott a kormányfői pozícióról és megbukott, akkor az elemzők, de egy átlag választópolgár is azt hitte, hogy ezzel véget ért a politikai pályafutása. Senki nem gondolta, hogy ezek után most is porondon lesz, ráadásul évek óta ő a balliberális oldal vezetője.

Ez arra vezethető vissza, hogy Gyurcsány Ferenc kihasználja azt az intellektuális válságot, ami eluralkodott a balliberális térfélen. A kilencvenes években olyan miniszterelnök-jelölttel tudtak nekifutni a választásoknak, mint Horn Gyula, aki négy nyelven beszélt és komoly nemzetközi kapcsolatrendszere volt. Ehhez képest most ­várhatóan olyan jelölttel állnak elő, aki egyetlenegy idegen nyelvet sem beszél, ráadásul egyes képes beszámolók szerint még a saját nevének leírása is gondot okoz neki.

Gyurcsány Ferenc problémája ugyanakkor, hogy még mindig elutasított a szavazók körében, még a balliberális oldal táborában is sokan vannak, akik nem voksolnának arra a listára, amelyet ő vezet. Ezért tesz ki más politikusokat a kirakatba, rajtuk keresztül igyekszik visszaszerezni a korábbi befolyását az országra.”

Fotó: FERENC ISZA / AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
geyza1947
2021. szeptember 08. 08:37
Te idióta ! Ha nem lenne Gyurcsány apád és eltartód már régen nem lenne !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Azért választják meg ujra és ujra, mert Gyurcsány van, ennyi öszöd nincsen ????????????????????
Wezo
2021. szeptember 07. 23:59
Gyurcsánynak már régen "életfogytos" börtönben lenne a helye.
Wezo
2021. szeptember 07. 23:58
Gyurcsánynak már régen "életfogy"- tos
Kanmacska
2021. szeptember 07. 20:14
Gyurcsány azért nincs még börtönben, mert az USA nem engedte lecsukni. Ennyire egyszerű a válasz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!