Miért fütyülik még mindig ki a futballrajongók a térdelő játékosokat?

„Az idei szezon nyitónapján elmentem megnézni a Chelsea-t a Crystal Palace -ban. A mérkőzés programfüzetében szerepelt egy írás Paul Canoville-ről, a Chelsea első fekete játékosáról. Emlékszem, hogy az 1980-as években láttam, amikor saját klubbjának rajongóitól kellett elszenvednie faji alapú megalázásokat. A tömeg nagy része majomnak nevezte és rasszista szidalmakkal gúnyolta őt. A Fulham Roadon a stadionon kívül a fanatikusok a »National Front News« című újságot árulták és bujtogatták a drukkereket, hogy »Tartsuk Fehéren Britanniát«.

Ez a groteszk látvány akkortájt nem korlátozódott a Chelsea-re. A fekete játékosok mindenhol szembesültek a szurkolók bántalmazásaival. Azóta hosszú utat tettünk meg. Néhány évvel ezelőtt Paul Canoville visszatért a Stamford Bridge-hez, és tett egy tiszteletkört a mérkőzés előtt. A tömeg vastapssal fogadta. Ebben a szezonban a Chelsea páholyt nevezett el tiszteletére a stadionban.

Mégis a meccs előtt, amikor a játékosok letéerdeltek, a huhogás is felhangzott pár helyen. A régi minta más okokból ismétlődött meg. Ahogy folytatódik a szezon, valószínű, hogy a tavalyi évhez hasonlóan továbbra is látni fogjuk, ahogy a szurkolók kifütyülik a térdelő játékosokat. A tömeg egyes tagjainak ellenségeskedését a Black Lives Matter mozgalomhoz kapcsolódó gesztusokkal szemben ugyanakkor nem szabad rasszizmusként értelmezni.

A BLM alapítói »képzett marxistáknak« nevezik magukat. Céljuk a kapitalizmus megdöntése, a »patriarchátus« gyengítése, és a fekete, barna és fehér futballisták sikeréhez is nélkülözhetetlen »mérgező maszkulinitás« eltörlése. El tudja bárki képzelni Ian Wrightot, Alan Shearert vagy akár Gary Linekert »mérgező férfiasság« nélkül? Ez az ösztön hajtja a védőket, és a bármi áron gólt szerezni vágyó csatárokat egyaránt.

Egyes fekete játékosok, mint például a Chalsea szélsője, Wilfred Zaha, azt állítja, hogy a térdelés »megalázó«. Emlékeztetett arra, hogy a szülei azt tanították neki, hogy »büszke legyen arra, hogy fekete, bármi legyen is, és húzza ki magát«. A probléma az, hogy maga a személyes kiállás gondolata, a felelősségvállalás és az egyéni tehetség etikája ellentmond ennek ennek, az antirasszista bőrbe bújtatott ideológiának.

Egyes rajongók ellenérzései a térdelés iránt nem a rasszizmusról szólnak. Ez tudatos tiltakozás, mivel egy marxista szervezet által diktált gesztussal faji alapon osztják meg az embereket. Az egykori angol válogatott John Barnes azt állította, hogy a futball »a legkevésbé rasszista iparág ebben az országban«. Fel kell hát állnunk, és úgy is kell maradnunk.”

Fotó: Paul Canoville, www.lcfc.com