„Komoly vitákat kavart az elmúlt héten az a támogatói nyilatkozat, amit az ellenzéki pártok írattak alá a választáson résztvevőkkel. Főleg a dokumentum vége felé szereplő mondat, miszerint a szavazók vállalják, hogy a 2022-es választáson az összefogást támogatják majd.
A Válasz Online újságírója, Stumpf András látványosan kritizálta ezt, de mások is felvetették, hogy nem ígérhetnek meg előre olyasmit, amit nem biztos, hogy teljesíteni tudnak. Hiszen most még azt sem tudni, kik lesznek a végső jelöltek. Hogy ígérhetne olyasvalaki támogatást, aki épp azért szavazott a másik jelöltre, mert a végül befutóra nem lenne hajlandó? De még a saját jelölt győzelme sem garantál semmit, hiszen áprilisig bármi történhet. Bánta már meg mindenki egy-egy szavazatát, e sorok írója is. Azzal, hogy valakire szavaztam egy választáson, még nem ígértem meg, hogy legközelebb is rá fogok.