Hogyan dörgölődzünk a hatalomhoz?

„Az egyénnek a hatalomhoz való viszonya fontos társadalmi kérdés; számos író, filozófus, történész és politikus fantáziáját megmozgatta már. Magyarországon – miután (rövid megszakításokkal) bő ötszáz évig az ellenségeink uralkodtak felettünk – ennek sajátos értelmezése alakult ki. Arra szocializálódtunk, hogy aki egyetért a hatalommal (pláne támogatja vagy netalán kedveli), az nem lehet más, mint megalkuvó, elvtelen talpnyaló, zsákmányra leső, önálló gondolkodásra képtelen, ostoba áruló. Ez a hozzáállás nem tud feltételezni egy független, valóban magyar szellemiségű és érdekű kormányzást. Az irányítókat szükségszerűen csak önérdekű elnyomóknak tartja, ahol a lojális irányított csak a hatalomhoz dörgölődző karrierista lehet.

A hazai balliberális globalisták jó öreg szocialista SZTK-keretes szemüvegen át nézik a világot: úgy vélik, hogy valamennyi nemzeti-konzervatív-keresztény eleve a hatalomhoz dörgölődzők csoportjába tartozik. Minél hangosabban nyilvánítja ezt ki, annál inkább. (Ez is egy érdekes kép: a hatalomhoz dörgölődző nemzetiek. Van ennek valami sunyi, alattomos, gonosz bukéja. Gyurcsány ocsmány hazugságbeszédét retorikai csúcsteljesítménynek nevezni vagy tőle Nemzeti Színház-igazgatói kinevezést elfogadni sosem dörgölődzés. Dörgölődzni csak nemzeti-keresztény tud, ez genetikailag van belekódolva, ahogyan a disznó is az ól falához dörgölődzik, ha viszket a háta.)

A honi celebvilág egyik – nihilizmusát a sokoldalúság, illetve az objektív függetlenség máza mögé rejtő – tagja ezúttal Nagy Feró Kossuth-díja kapcsán vette elő ezt a lerágott csontot. »Az utóbbi tíz évben (…) kutyának szegődött, hogy farkát csóválva szolgálja gazdáját néhány, asztal mellől odavetett finom falat reményében«, írja többek között.”