Az okosan megfogalmazott beismerés gyakran sokkal hatásosabb, imázsépítőbb, mint a tagadás.
„A gyakran nem alaptalanul szidott, de azért nagyon is komoly public relations szakmának, amit nagyjából közönségkapcsolati kommunikációnak lehet nevezni, van egy különösen izgalmas ága, a kríziskommunikáció. Tévedés, baleset, bénázás, kritikus helyzet bármelyik cégben és intézményben előfordulhat. A kríziskommunikáció feladata, hogy a közönség körében a keletkezett kárt minimalizálja.
A hazai, különösen a politikai gyakorlatban ilyen esetben általában világnézettől teljesen függetlenül a lehető legprimitívebb megoldást választják: fogd rá valaki másra, ha van, akkor az ellenfeledre. Pedig az okosan megfogalmazott beismerés gyakran sokkal hatásosabb, imázsépítőbb, mint a tagadás. Az autóiparban, ha egy alkatrész megbízhatósága kétségessé válik, ma már szakmai minimum a visszahívás, mert a döntéshozók rájöttek, hogy az ilyen lépés nem hogy rombolná, inkább erősíti az adott márka iránti bizalmat. Ha egy cég, egy testület, egy politikus beismeri, ha hibázott, inkább hiszünk neki akkor is, ha jó dolgokat mond. Kíváncsi vagyok, a honi politikusaink közül ki lesz az, aki először tesz próbát ezzel a módszerrel.”
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
Nos, ilyesmi előfordul. Hat éve például az Euronews az Európai Vezető Díj egyik díjazottjává választotta Fekete-Győr Andrást.
A Fidesz mindenkit arra kér, hogy töltse ki a nemzeti konzultációt.
Az ünnepekre fogalmazott meg ajánlásokat a színésznő.
Élesen bírálta a német kormánykoalíciót a volt osztrák kancellár. Nem kímélte a migrációs politikájukat sem.
Hogyan lett szépreményű talajbiológusból előbb újság-, majd regényíró, és miért biztos benne, hogy a konzervatív oldal jár közelebb az igazsághoz? Interjúnk.
Sohasem a saját erejükből kerültek az ország élére, hanem mindig külső akaratból, ráadásul rendkívüli körülmények közepette. Gali Máté írása.
Úgy fogalmazott: a kultúrát nem őrizni kell, mert az nem rab, nem ápolni, mert nem beteg, hanem mindenekelőtt élni, csinálni kell. Ez különösen így van akkor, ha a kultúra keresztény és magyar.
