Döbrögik habzsidőzsije

2021. szeptember 25. 08:18

A ma megnyíló Vadászati és Természeti Világkiállítás kiadásaiból kétszer fel lehetne tölteni a Velencei-tavat.

2021. szeptember 25. 08:18
null
Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom
Igenszolidaritás

„Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom a NER történetének egyik legnagyobb és leginkább képmutató közpénzégetésének tartja a ma megnyíló Vadászati és Természeti Világkiállítást.

A három hetes rendezvény kiadásaiból kétszer fel lehetne tölteni a Velencei-tavat. A bő 70 milliárd forintos pénzkidobás üzleti vonatkozásai közül kiemelkedik a Hungexpo területének 50 milliárd forintot kitevő állami fejlesztése, amiből a cég tulajdonosa, egy francia multi szakíthat nagyokat. A maradék 20 milliárd forint pedig Semjén Zsolt és holdudvarának urizálását szolgálja. 

A rendezvény nem több egy hazai »Döbrögi-show«-nál, hiszen a külföldi vendégek száma és rangja igen szerénynek mondható. Az emberek a felfutó járvány dacára védettség nélkül látogathatják, egyedül az ebek esetében kell oltásokat igazolni. 

A kiállítás »Egy a természettel« mottója mindössze azt jelképezi, hogy a világ környezeti kárainak legalább 10 százalékát okozó szupermilliárdosok életformája milyen luxusokra terjed ki. Sajátos egybeesés, hogy az ország leggazdagabb gázszerelője ennek a napnak az előestéjén tartja (élete második) mennyegzőjét.”

(Fotó: Szőke Gábor Miklós szobrászművész, a szobor alkotója nyilatkozik a sajtónak a Totem nevű alkotás elszállítása előtt csepeli műhelyében 2021. szeptember 11-re virradóan. A monumentális, hullajtott szarvasagancsokból készült kapu az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás látogatóit fogadja majd. A világkiállítást szeptember 25. és október 4. között rendezik Budapesten és az ország több helyszínén. A művész mögött Csodaszarvas című alkotása látható. MTI/Lakatos Péter)

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
amca
2021. szeptember 25. 23:11
Engels Frici anno 170 éve megírta. A proli mindent parizerben mér prolinak nem kell templom Se szinház Se könyv Se kultúra, Moslék az igen Megkapják
NTLLK
2021. szeptember 25. 19:19
A bevételeiből és járulékos hasznából meg négyszer.
még fokozza
2021. szeptember 25. 18:49
Könnyen lehet, hogy az ilyen poszt - tudatosan - a kontraproduktivitásra utazik.
Hannibal
2021. szeptember 25. 18:45
Kurvára örülnének neki Gárdonyban, ha kétszert megtöltenék, építhetnének tutajt. :DD Inkább a Szanyi kapitány által ledöntött lőrét kellene beleönteni, tuti emelkedne a vízszint. Egyébként már készül a terv, mert ez nem egy csap megnyitásával működik... https://www.portfolio.hu/gazdasag/20210923/megkezdte-a-vizugy-a-velencei-to-vizpotlasanak-elokeszuletet-502026
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!