Fájó csalódás

„Böjte Csabával kapcsolatban tulajdonképpen már 2019 decemberében elvesztettem illúzióimat. A Dévai Szent Ferenc Alapítványt vezető szerzetes tudniillik akkor mondott veretes beszédet a felcsúti Puskás Akadémia évzáróján. Elmondása szerint előző nap angyal jelent meg neki, Böjte pedig előadta a mennyei lénynek kéréseit: jézusi erényeket kívánt az orbáni lázálomban fogant futballakadémiának, no persze gólokat is, azon kívül kifejezte abbéli reményét, hogy minél többen sportolni fognak a Kárpát-medencében.

A szerzetest nem zavarta, hogy a miniszterelnökünk falujában létesített, Mészáros Lőrinchez köthető szervezet milliárdokat nyel el adóforintjainkból, a felcsúti futballcsapat eddig elért eredményeiből ítélve nem sok látható haszonnal. (Nem tudok mit kezdeni azzal, hogy kormánypárti berkekben demagógiának bélyegzik, ha valaki rámutat: a Puskás Akadémiára fordított összegből megoldható lenne többek között a gyermekéhezés felszámolása, vagy az egészségügyi dolgozók béremelése hazánkban.) Az, hogy Böjte Csaba mindennek tudatában angyalokat emlegetett azon a bizonyos évzárón, megítélésem szerint tipikus példája a blaszfémiának.

Ettől függetlenül respektáltam Böjte negyedszázada tartó tevékenységét, melyet az árva gyerekek nevelésében fejtett ki. Idáig. Merthogy nemrégiben meginterjúvolta a ferences barátot a Transindex nevű határon túli magyar portál, s a beszélgetést a Népszava is szemlézte. Egykori bántalmazottként szörnyű volt számomra olvasni Böjte eszmefuttatásait. Nulla empátia a súlyos traumákkal terhelt gyermekek iránt, spártai elvek, melyek köszönőviszonyban sincsenek a krisztusi szeretetparanccsal. Bokszedzésre küldött neveltek, sajátos indoklással. (»Vagy megvéded magad, vagy kiütnek.«) Kis túlzással: virtigli szociáldarwinizmus. Személy szerint nem szeretnék Böjte Csaba pártfogoltja lenni.”