A széteső Nyugat hete

2021. szeptember 25. 18:18

Azt állította Orbán Viktor (a demográfiai válságról rendezett budapesti konferencián), hogy „a Nyugat, amely sok szempontból, főleg anyagi jólétben előrébb jár, egyszerűen nem akarja fenntartani önmagát”.

2021. szeptember 25. 18:18
null
Bolgár György
Bolgár György
Népszava

„Ezzel szemben a tény az, hogy ez egyszerűen nem igaz. Éppen azért könnyítették meg az elmúlt évtizedekben a bevándorlást a nyugat-európai országok, mert egyre kevesebb gyereket vállaltak a családok. Jellemző, hogy a miniszterelnök a konferencián mondott beszédében néhány mondattal később maga is cáfolta saját szavait: »a tömeges migráció, a Willkommenskultur által idecsődített milliók valójában az új munkásosztály betelepítésének globális tervét jelentik«. Vagyis a Nyugat fenn akarja tartani magát, legföljebb nem úgy, ahogy Orbán szeretné. Nem mindegy.

Azt állította továbbá Orbán (ugyanott), hogy »itt Európában egy ország csak akkor működik, ha tagjai a legfőbb kérdésekben nagyjából azonos értékeket vallanak és azonos alapokon állnak. Ha ez nincs, Európában egy ország és egy nemzet menthetetlenül szétesik«. Ezzel szemben a tény az, hogy nem esik szét, mint ahogy az egyik legstabilabb állam, Svájc is köszöni, jól megvan, bár lakóinak több mint egynegyede külföldön született »migráns«. Menthetetlen.”

Fotó: WIESLAW SMETEK / SMETEK / PHOTONONSTOP VIA AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 94 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mustarharmas
2021. szeptember 26. 16:41
Korlátolt vagy bolgár.
llnnhegyi
2021. szeptember 26. 16:11
A rabszolga kereskedelmet ( migráns fogadás) támogatja a büdös komenista . djagaajanyosbojgajgyujiba!!! Nagy árat fizet ezért nyugat! Lázadás lesz a vége!
hátakkor
2021. szeptember 26. 16:03
Afrikai német únió. Pogó in Togo..
zakar zoltán béla
2021. szeptember 26. 09:09
erőszakosan buta szöveg-önellentmondás rolleres
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!