A katolikus egyház kapott egy lehetőséget, hogy felmutassa: nem egy gazdasági vállalkozás

2021. szeptember 12. 07:40

Nekem katolikusként az lett volna a legkézenfekvőbb, ha az említett összeget odaadták volna a legüldözöttebb hazai keresztény egyháznak, Iványi Gáboréknak.

2021. szeptember 12. 07:40
null
Hargitai Miklós
Hargitai Miklós
Népszava

„Az eucharisztia kifejezés az áldozásra utal, az áldozás pedig az áldozatra: arra, hogy a bűnös ember megmentéséért Jézus vállalta a kereszthalált, és hogy annak minden kínját megszenvedve emberként meghalt ugyan, de istenként továbbra is itt van közöttünk. Az eucharisztikus kongresszusnak, aminek a vitathatatlan lényege a tanúságtétel, elsősorban az áldozathozatalról kellene szólnia – hiszen tudnának-e bármi mással meggyőzőbb tanúságot tenni a hitükről a keresztények, mint azzal, hogy a szeretetben áldozatot vállalnak másokért?

A katolikus egyház kapott egy ritkán visszatérő lehetőséget (és hozzá legalább 30 milliárd adóforintot), hogy ország-világ előtt felmutassa: nem egy gazdasági vállalkozás és/vagy egy politikai szatellitszervezet, hanem egy létező, élő vallási közösség, amely máig hű a két évezrede a legfelső helyről kapott küldetéséhez. Sokféleképpen hozzá lehetett volna fogni a feladathoz – nekem katolikusként az lett volna a legkézenfekvőbb, ha az említett összeget odaadták volna a legszegényebb, a legüldözöttebb és a leghűségesebb hazai keresztény egyháznak, Iványi Gáboréknak, akik pontosan azt teszik, amire Jézus anno megpróbálta megtanítani a követőit. De csinálhattak volna bármi mást is, ami alkalmas arra, hogy olyanokat is elindítson a hit útján, akik eddig másfelé tévelyegtek. 

Bár a közéletet, és azon belül az egyház rezdüléseit az átlagnál közelebbről figyelem, én úgy látom, hogy ez a ziccer most kimaradt. A felső klérus demonstrál(t) ugyan valamit, de olyasmit, amit nem kellene: az állam és az egyház alkotmányellenes összeborulását. Erdő Péter bíboros ma nagyobb színpadon misézik a Parlamentnél a magyar államegyház feje és a pártelit előtt, mint holnap a pápa a Hősök terén. Hogy az utóbbi alkalomra szinte példátlan vasárnap délelőtti misemegvonással kell toborozni a népet, az aligha független az előbbitől: a közönség pontosan érti, hogy az uraknak melyik főméltóság a fontosabb, és hogy ebben a konstellációban Ferenc – ahogyan ők is – csupán díszlet a politikai színjátékhoz.”

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 124 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Huncsi
2021. szeptember 12. 23:57
Hadd kerdezzem mér meg: a Hitgyüli, az micsoda? Az Egyház szerintetek??? Na ne röhögtessetek már ki.....Milliárdokat elsíboló tolvaj banda, akik az Iványilkkal szemben nyalják a Fövezér valagát, minden értelemben,,,
Pneumaticus
2021. szeptember 12. 21:56
Iványit protestáns egyházi körökben sem veszi senki komolyan! Az a híre, hogy totálisan öntörvényű és nem tisztakezű. Ennek mindenki járjon maga utána. Az viszont tény, hogy semelyik másik keresztény egyház sem működik vele együtt, ami azért sokat mondó! Csak a balos politika sztárolja, de az nagyon! Nyilván senki nem adna neki 30 mrdot, mint "hitelesnek". Agyrém!
amca
2021. szeptember 12. 21:49
Nem katolikus..diplomás proli. ismerjük a hébér fajtádat.. Robespierre...meg tsai. lenyin,Koba,Berija,meg a 100 000 000 áldozat Rosenfeld Szadesz bűnözők.. Most meg te,zsírdisznó..
Varacskos
2021. szeptember 12. 21:23
Már az eleje hülyeség, egy katolikus ezzel tisztában van: Jézus nem emberként halt meg és Istenként támadt fel, hanem isten-emberként halt meg és isten-emberként is feltámadt. Ezt nem kell tudnia mindenkinek, de aki tényleg katolikus, az tudja. Pont ez az egész feltámadás lényege. Nagyon csodálkoznék, ha a szerző gyakorló katolikus lenne, vagy nem figyel s misén.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!