Viktor! Te nagy franc vagy, de ha lehet egy kicsit szerényebben!

2021. augusztus 06. 20:13

Ebből a „túl sikeres” országból legalább 600.000 magyar állampolgár menekült el.

2021. augusztus 06. 20:13
null
Juszt László
Juszt László
Facebook

„Joe Biden amerikai elnök a közelmúltban azt a kijelentést tette, hogy a világ több helyén, köztük Magyarországon is »totalitárius gengszter rendszer« uralkodik, melynek élén teljhatalmat gyakorol Orbán Viktor.

Orbán szerint: »Ez személyes sértés az összes magyar számára.«

Viktor! Te nagy franc vagy, de ha lehet egy kicsit szerényebben! Engem például nem sértett meg az elnök. Sőt! Szerintem nagyon visszafogottan fogalmazott.

Még egy Orbáni őrült feltételezés »azért támadják nyugaton a magyar és a lengyel kormányt, mert túl sikeresek«.

Ebben a »túl sikeres« országban a 65 éven felüliek körében 2010 óta háromszorosára, 4,9%-ról 15%-ra nőtt a szegények aránya.

Ebben a »túl sikeres« országban a kormány veszélyhelyzeti időszak alatt hozott intézkedései azt tanúsítják, hogy még ebben az időszakban is több forrást bocsátott a járvánnyal összefüggésbe nem hozható célokra stadionépítésre, kormányzati presztízsberuházásokra, az egyházak támogatására, a miniszterelnöki hobbikra.

Ebből a »túl sikeres« országból legalább 600.000 magyar állampolgár menekült el.

Ebben a »túl sikeres országban« éveket várnak az emberek különböző orvosi beavatkozásokra.

Folytassam?…”

Fotó: MTI Fotó: Földi Imre

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 198 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bitang ember
2021. augusztus 09. 08:35
Juszt egy átmentett komcsi. Szemlézni sem érdemes.
bagira
2021. augusztus 08. 01:14
Az a 600 ezer elmenekült 2002-2010-bem nyomor munkanélküliség miatt cipőjükbe útilaput tettek nyugatra mentek , gyurcsány elzavarta ,, akinek nem tetszik ellehet menni ,, kijelentette . Orbán kormánya alatt jönnek vissza .
Vakfolt
2021. augusztus 07. 22:26
Kiadták minden csökinek, hogy most az elmenek ülés húron kell cimbalmozni. Nem baj, kibírjuk. Faszarcot nem zavarja, hogy pont többen jönnek vissza. Mondjad csak hülyegyerek. Ámulva hallgatunk..
Harangláb
2021. augusztus 07. 19:38
Dagadt! Téged nehéz volna megsérteni, bőröd mint a rinocéroszé...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!