Tíz évre titkos a Velencei-tó vízpótlására készült kormányzati előterjesztés!

2021. augusztus 24. 18:10

Majd ha újraindult a gazdaság, beszélhetünk „minden másról”.

2021. augusztus 24. 18:10
null
Szél Bernadett
Facebook

„10 évre titkos a Velencei-tó vízpótlására készült kormányzati előterjesztés! József András – Momentummal együttműködésben megvitattuk az ügyet, és adatkérést nyújtottam be, amire a Miniszterelnöki Kormányiroda ezt válaszolta. Bár nem tartják magukat illetékesnek, azért megírták, hogy mivel döntés még nem született, csak tárgyalt róla a kormány, az anyag döntés-előkészítő adatnak minősül, ezért titkos. Azt is tudjuk egyébként, hogy miért nem döntöttek a vízpótlásról: mivel NINCS RÁ PÉNZ. Igen, az a kormány mondja azt, hogy »a szükséges pénzeszköz olyan nagy mértékű, hogy az ország jelenlegi helyzetében a kormány ezt nem szándékozik biztosítani«, amelyik épp most költ 42 milliárdot a fóti filmstúdió építésére.

Ez a pénz pont elég lenne a Velencei-tó feltöltésére, de a kormány szerint a környezet várhat: első a gazdaság újraindítása. Orbán is megmondta: a környezeti szempontokat a gazdasági mögé sorolják, és majd ha újraindult a gazdaság, beszélhetünk »minden másról«. Ennyit ért a miniszterelnök a klímaváltozásból, a környezet pusztulásából, ennyit ért abból, hogy nem a természet a gazdaság része, hanem fordítva. És ha tönkretesszük a bolygót, akkor nem lesz gazdaság se. Aki ezt az egyszerű összefüggést nem érti, alkalmatlan vezetőnek a 21. században!”

Fotó: MTI Fotó: Máthé Zoltán

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vasalo
2021. augusztus 28. 16:36
S több MILLIO éve titkos, hogy mit tervez a mindenhato a Földünkkel meg lakoival. Igaz, hogy már régebben foglalkozik a tönkretétellel, amikor ilyen szélverte embereket enged beleszolni a természet dolgaiba/menetébe.
Ooomph
2021. augusztus 25. 12:12
Szaros Bertalant állandó kísértetek űzik. vajon a magánéletben is ilyen elmebajos állat...?
marica61
2021. augusztus 25. 10:09
csak nem, hogy nyaralod van a tonál. érdekes,hogy most nem az emberek megélhetése,lakhatás vagy munkája a fontos. ez a nö nagyon meghibbant,de lehet,hogy szellemileg leépülten születet
Kormánypárti1
2021. augusztus 25. 07:50
"És ha tönkretesszük a bolygót, akkor nem lesz gazdaság se." Bizony Berni, ha tönkreteszitek a bolygót, akkor gazdaság se lesz, pedig ti csak a tönkretételhez értetek. Addig van jól a bolygó, meg a gazdaság is, amíg tis semmihez nem tudtok hozzányúlni, legfeljebb magatokhoz!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!