Német árvíz: a progresszív politika katasztrófája

2021. augusztus 09. 17:26

Három hét távlatából most már tisztábban látszik, hogy mi és miért történt.

2021. augusztus 09. 17:26
Krisztina Koenen
Krisztina Koenen
Neokohn

„Eddig 179 halálos áldozatról tudunk, de ez feltehetőleg még mindig nem a végleges szám, a romokban valószínűleg vannak még áldozatok. A biztosítótársaságok az anyagi kárt ötmilliárd euróra becsülik, az állami szervek becslése szerint kétmilliárd lehet az utakban, hidakban és vasúti sínekben keletkezett kár.

Az árvíz július 15.-én éjszaka pillanatok alatt öntötte el Észak-Rajna-Vesztfália és Rajna-Vidék-Pfalz több keskeny völgyét, ahol néhány települést a szó szoros értelmében magával sodort. Az éjszaka folyamán egy ritka, de nem kivételes meteorológiai helyzet következtében helyenként rövid időn belül négyzetméterenként 400 liter eső esett. Az anyagi kár rövid távon ugyan nem volt megelőzhető, de ez egyáltalán nem igaz az emberi áldozatokra vonatkozóan.

Hannah Cloke, brit hidrológia professzor, az európai árvízvédelmi riasztórendszer EFAS egyik kezdeményezője, már egy nappal később, július 16.-án, súlyos vádakat emelt a német hatóságokkal szemben. Az EFAS négy nappal a katasztrófa előtt egyértelműen felhívta a figyelmet a közelgő veszélyre és értesítette a felelős német hatóságokat. Azok azonban nem riasztották az érintett települések lakosait, sem a közmédia, sem a helyi rendvédelmi szervek nem adtak ki figyelmeztetéseket, és nem szólalt meg a kevés, még meglévő sziréna sem. A veszélyeztetett településeket nem ürítették ki.

A riasztás és a kiürítés elmaradásáért azonban senki sem érzi magát felelősnek. Horst Seehofer belügyminiszter épp úgy visszautasított minden bírálatot, mint Armin Schuster, a német katasztrófavédelem vezetője. Ők állítólag továbbították a riasztást, mindent megtettek, amit kellett, csak a helyi szerveknél történt mulasztás. A legnagyobb rejtély azonban az, hogy a hatalmas német állami televízió és rádió, amely az adófizetők milliárdjait zsebeli be, miért nem hívta fel a lakosság figyelmét a közelgő veszélyre. Miközben megállás nélkül a közelgő klímahalállal riogatják a közönséget, a valódi veszélyek nyilván nem keltik fel érdeklődésüket. A WDR, Észak-Rajna-Vesztfália állami TV- és rádióadója, és az SWR, Rajna-Vidék-Pfalz állami TV- és rádióadója, a meteorológiai intézet jelentései ellenére sem tartotta feladatának a lakosság figyelmeztetését, és a mai napig sem látja úgy, hogy hibát követett volna el.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hurka
2021. augusztus 10. 15:28
Seperjen mindenki a maga házatáján.
Vasalo
2021. augusztus 10. 08:58
Én meg azon gondolkodom, hogyan is képzelik a nagypofáju politikusok az ilyen katasztrofák megelözését. Mert az biztos, hogy pénzzel ezt nem lehet elintézni ( márpedig eddig másrol még hallani sem lehet). Milyen hatalmának kellene lennie az embernek, hogy beavatkozzon az ilyen viharokba? Az meglehetösen kizárt, hogy az ilyen viharnak meg árnak bármilyen köze lenne a CO2 stb kibocsátáshoz. Amiota boncolgatják a tudosok az univerzumot, mást sem hallunk csak azt, hogy ilyen meg olyan természeti katasztrofák alakitották Földünket olyanná amilyen. ( pedig akkor még emberek sem nagyon voltak a bolygonkon, nemhogy autok meg CO2 kibocsátás.). Nem kellene inkább elfogadni a természet törvényeit, aminek része az ember is minden találmányával és gondjával. Mi nem vagyunk istenek ( vagy ki tudja kik), nem mi alkottuk a világot, csak minket alkotott bele a mindenhato, és valoszinüleg továbbra is ö dönti el merre és milyen gyorsan fejlödik az univerzum. Lehet, hogy majd megengedi valamilyen uj Noénak, hogy megmenthet néhány kiválasztottat.
crydog
2021. augusztus 10. 08:16
"..A legnagyobb rejtély azonban az, hogy a hatalmas német állami televízió és rádió, amely az adófizetők milliárdjait zsebeli be, miért nem hívta fel a lakosság figyelmét a közelgő veszélyre.." Mert magyarország - konkrétabban Orbán - ekézésével voltak elfoglalva, ez volt kiadva parancsba a kézivezérel német sajtónak. Ugyan kérem, többet ér a szivárványos zászló "becsülete" párszáz biogermán adófizető életénél..
Reszelő Aladár
2021. augusztus 10. 07:48
Ha figyelmeztetik is őket, akkor is maradt volna a fele, mert egy liberális államban a karhatalom csak úgy nem kényszeríthet senkit a tulajdona elhagyására. Sőt ha van még némi önérzetesség, akkor addig nem megy sehova, amíg meg nem mentik. És különben is az állam hibája, hogy nem épült gát, dehát a méregzöld galeri tiltakozása és Gréta Thunberg vádló mutatóujja elég fenyegetés így is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!