Karácsony most válik feketeöves hazaárulóvá

2021. augusztus 27. 07:59

Gejgő hajakszik, úgyhogy felejtse el Magyarország és Budapest – ha rajta múlik –, hogy komoly sporteseményt rendezhetünk.

2021. augusztus 27. 07:59
null
Trombitás Kristóf
Trombitás Kristóf
Vasarnap.hu

„Ezek azonban csak szavak. Hiszen Gejgőre nézve és kijelentéseit hallva, eszünkbe juthat egy még egészen apró gyermek. Aki már éppen tud beszélni és azzal fenyegetőzik, hogy ha nem az lesz, amit ő akar, a sarokba sz***k. Ez persze kényelmetlen és némileg gusztustalan is, de testi épségünket azon túl nem fenyegeti veszély, minthogy némileg sz***s lesz a kezünk. Istenem, hát ilyenek ezek a komcsik.

Most azonban Gejgő egészen pontosan belengette, hogy megvétózhatja a fővárosi közgyűléssel az atlétikai vb megrendezését, amely az olimpiák és a focis világesemények után, a vizes rendezvények mellett a Föld legnézettebb, legkedveltebb sporteseménye.

De kit érdekel? Gejgő hajakszik, úgyhogy felejtse el Magyarország és Budapest – ha rajta múlik –, hogy komoly sporteseményt rendezhetünk. Az olimpia megrendezése után ezt is ellopná tőlünk a bolsi csürhe. Megtehetik? Megtehetik. Karácsony Gergely feketeöves hazaárulóvá válik? Azzá.”

Fotó: Földházi Árpád

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 95 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agnieszka
2021. augusztus 28. 08:49
Geri kezdi visszafizetni már az 50 milliárdos eü támogatást? Arra gondolt-e Karácsony, hogy ha nem ők nyernek a választáson, milyen támogatást kap a főváros a fejlesztéseihez? Ha meg ők nyernek, akkor mire a sok fenyegetőzés, hiszen akkor nem lesz Fudan egyetem úgy sem. Lesz majd PPP diákváros csillagászati áron. Csaka az a kérdés , ki jeelnti be, hogy tele vnnak korrupciós ügyekkel, mint az SZDSZ 2004-ben.
szürkeSzarvas
2021. augusztus 28. 08:20
A gyurcsányi bejelentette,hogy az ötlet es javaslat az övék-a Geri csak "végrehajt"-ami nem kisebbiti az "érdemét".
MORDOR
2021. augusztus 27. 16:32
De az Isten verje bele a f...t Gelgelybe, meg belétek is, akik ezt az idióta balf...szt megválasztottátok!!!
pintyőke
2021. augusztus 27. 13:08
Az Orbán-rendszerrel sajnos csak úgy lehet tartalmas párbeszédet folytatni, ha pisztolyt szorítunk a halántékához.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!