Amihez a Momentumnak több év kellett, azt a tiszások pár hét alatt összehozták...
...sikerült határon túli magyar politikus ellen kampányolniuk.
A békés együttélés pedig csak egy jól működő államban lehetséges.
„Hiszem, hogy augusztus 20. az államalapítás ünnepe a békés együttélésről szól. A békés együttélés pedig csak egy jól működő államban lehetséges, egy államban, aminek alkotmányába foglalták az igazságosságot és az emberséget. Csak ez biztosíthatja ugyanis az egész közösség védelmét attól, hogy annak az önkénynek legyen kitéve, ami a társadalmi gyűlöletet, megosztottságot és békétlenséget szítja. És ezt nem csak én gondolom így, a beszélgetés során hamar felmerült a magyarországi gyűlölet és megosztottság, amit az Orbán-kormány szít magyar és magyar között, ellehetetlenítve ezzel a társadalmi békét, ami a közösség és az egyének gazdagodásának előfeltétele.
Többször szóba jött természetesen az előválasztás is, hogy a Dániában élő magyarok hogyan tudják segíteni a Momentumos jelölteket, valamint a Momentum sikerét az előválasztás és az ellenzéki kormányváltás során.
Nagyon örültem, hogy nyílt, személyes és közvetlen beszélgetésre volt lehetőségem a dániai magyar közösséggel, akiknek úgy, ahogy minden külföldön élő magyarnak kell, hogy járjon a képviselet az országgyűlésben. Azért dolgozunk, hogy mindenkit bevonjunk az új Magyarország felépítésébe, ahová érdemes lesz hazajönni.”
Nyitókép: Donáth Anna Facebook oldala