Ezek a tálibok...

„Kr. e. 31. szeptember 2-án döntő csata kezdődött Marcus Antonius és Octavianus között a végső hatalomért Actiumnál. A tengeri csatákban járatlan Antonius elvesztette a csatát, Kleopátra is elmenekült, és még tárgyalni is kezdett a győztessel. Ám nem volt szerencséje, úgyhogy öngyilkos lett. Állítólag az orrával volt probléma. Antonius, miután a seregből tizenkilenc gyalogsági légió és tizenkétezer lovas dezertált, maga is öngyilkos lett, azok a bizonyos elmenekülő csapatok mértek végső csapást a társuralkodóra. Így esett, hogy megalakult a római császárság.

Onnan jutott eszembe ez a régi lelécelés, hogy bevonultak a tálibok Kabulba, és úgy tűnik, ott is a harcosok moráljával volt probléma.

Elsősorban azért, mert Afganisztán nem egy ország, európai vagy amerikai értelemben semmiképpen sem, és erősen különbözik a kisebb-nagyobb ázsiai országoktól is. Ott minden völgy egy önálló állam saját szabályokkal, előírásokkal, amelyek megszegése végzetes következményekkel jár. Ezeket aztán a törzsi vezetők felügyelik, és ugyan köthetnek megállapodásokat egymással, de semmiképpen sem az alapvető szabályok ellenére. Elzárva élnek ugyanis – már a szomszéd település felkeresése is egy expedíció – ahol könnyen lehet, hogy ahány völgy, annyi »állam« is. És – lássuk be – ilyen körülmények között szinte lehetetlen központosított államot kiépíteni.

Zárójel. Szabó Timcsi is készülhet, hiszen – mint mondja – »Mivel addigra beleszerettem az afgán emberekbe, kultúrába, szívesen vállaltam, hogy részt veszek abban a kutatásban, ami az afgán rendezésről szólt.« Hiszen mint Kabul bülbülszavú rózsája maga is egyike volt azoknak, akik elhitették az afgánokkal, hogy ezentúl már csak így lesz, lehet buzinak lenni például. Hát most lehet menni rendet csinálni, és szétcsapni a tálibok között. Zárójel bezárva.

Az afgán »hadsereg«, amint az amerikai zsold megszűnt, meg is lépett, otthagyott csapot-papot, és most meg kell várnunk, amíg hazaérnek. Ki tudja, honnan jöttek. Aztán majd a helyi hadurak zsoldjába szegődnek, hiszen ők az igazi munkáltatóik, és akkor majd kitör az ellenállás, hiszen majd mindenki uralkodni akar, és addig nem nyugszanak, amíg ez el nem rendeződik. Lesznek mindenféle alkuk, ahogyan az lenni szokott, és mindenki torzsalkodni fog mindenkivel. Aztán a harcok majd lecsendesednek, valamiféle harcos béke alakul ki, ahogyan az »hivatalos«. A harcosok majd lövöldözik egymást, de azért valamiféle fegyveres nyugalom lesz, amit időnként megszakítanak konfliktusok, de alapvetően ez jellemzően »béke« lesz. Hiszen ez a dolgok rendje. A hadurak majd féltékenyek lesznek egymásra, konfliktusok törnek ki és elsimulnak, beáll a lassú megszokott nyugalom.”

Fotó: Sajjad HUSSAIN / AFP