Olyan kurva szép évek voltak, csak a nemlétező nácik kavartak bele az idillbe, de alapvetően úgy emlékszem ezekre az időkre, mint Belpest igazi aranykorára.
Ha külföldre mentem, az ottani kollégák mindig irigykedve jártak körbe, mint keletről érkezett, izgalmas, egzotikus, könnyen formálható anyagot. A szerepek ekkoriban csordogáltak, de azért éreztem a Nagymező utca közönségének szeretetét. Aztán egyszer csak minden elkezdett elbaszódni. A nácik megostromolták a TV-t, én pedig tudtam, hogy Magyarországról el kell menekülnöm. Persze még nem rögtön tettem ezt, mert nekem alapvetően ez a hazám, és nincs olyan beszédhibám, hogy rögtön anyanyelvi szinten beszéljek franciául, mint a Forintos Ádám meg a Pocsolyás Illa.”
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs