„Az Orbán-kormány úgy döntött, hogy az alaptörvény tizedik évfordulóján a nemzeti hitvallást kell kifüggeszteni az összes közintézményben. Már nem csak azt várják el, hogy csendben tűrjük, amit ezzel az országgal tesznek, hanem hogy vágjunk hozzá jó képet is, sőt ünnepeljük meg azzal, hogy az egypárti, fideszes alaptörvényre emlékezünk.
Az ország bizonyos részein ez nem fog megtörténni, a DK által vezetett kerületekben, városokban és kistelepüléseken ugyanis nem a nemzeti hitvallás lesz kifüggesztve, hanem Bibó István »A szabadságszerető ember politikai tízparancsolata« című iránymutatása, amely világosan leírja, hogy nem tűrjük el a kizsákmányolást, a hatalommal való visszaélést, és ragaszkodunk a mindenkinek járó emberi méltósághoz, szabadsághoz. Bibó épp tegnap lett volna 110 éves.