Mi is válaszokat követelünk, azonnali tisztázást!

2021. július 21. 19:44

A Szabad Városok polgármesterei szolidárisak Gémesi Györggyel.

2021. július 21. 19:44

„Mi, a Szabad Városok polgármesterei megdöbbenve értesültünk arról, hogy Magyarországon titkos kémprogramot vetettek be újságírók, jogvédők, ellenzéki politikusok, ügyvédek és üzletemberek megfigyelésére. A megfigyeltek között szerepelt Gémesi György, Gödöllő polgármestere is, szövetségünk tagja, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének vezetője is.

Elfogadhatatlannak, sőt bűnnek tartjuk, hogy 2021-ben, Európa közepén ilyen megfigyelési botrány megtörténhet, és a felelős állami szervek, a Belügyminisztérium, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint az Igazságügyi Minisztérium semmilyen érdemi információval nem szolgálnak az ügyben, a Fidesz, mint kormányzó párt pedig “nem tartja indokoltnak” a nemzetbiztonsági bizottság összehívását. Mi is válaszokat követelünk, azonnali tisztázást!

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Valami nagyon nem stimmel: ezért beszél mindenki még mindig Orbán Viktorról

Valami nagyon nem stimmel: ezért beszél mindenki még mindig Orbán Viktorról
Tovább a cikkhezchevron

A Pegasus kémszoftver alkalmazása városvezetőkkel szemben olyan antidemokratikus cselekedet, amely súlyos támadást jelent az önkormányzatiság és a szólásszabadság alkotmányos értékeivel szemben. Ezért a Szabad Városok polgármesterei mélyen elítélik ezt a nemtelen, minden korábbi határt átlépő tettet, szolidárisak Gémesi Györggyel és minden erejükkel kiállnak az önkormányzatok autonómiája mellett.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gonterl
2021. július 24. 10:16
Tegyük fel, hogy ez az egész Pegazus ügy igaz. A muszlimok közt elterjed ennek a híre, amitől ők visszafogják az okos telefonok használatát, és nekifognak a saját Pegazusuk kifejlesztésének, ami lehetővé teszi a keresztények lehallgatását. Erre, az okos telefonok használata visszaszorul, ezen a területen a fejlődés megáll. A megállításban a magyaroknak része lesz, amit úgy lehet értelmezni, hogy a magyarok gátolják a fejlődést.
Válasz erre
0
0
akiaki
2021. július 22. 21:42
áfát visszakaptad?
Válasz erre
0
0
balsors
2021. július 22. 15:31
Előbb a bizonyítékot, hogy az excel tábla valóban NSO-tól van.
Válasz erre
0
0
Libakergető
2021. július 22. 11:49
Mi az, leszálltál a kurvádról?
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!