A zsidóság helyzete jobb Magyarországon, mint Németországban

2021. július 29. 12:32

Magyarország jobboldali kormánya nem tagadja a magyar állam felelősségét a zsidó deportálásokban.

2021. július 29. 12:32
Veszprémy László Bernát
Jewish News Syndicate

„Mint holokauszt-kutató, fontosnak tartom a következő tényeket: 1944. május 15-e és július 8-a között 435 000 magyarországi zsidót deportáltak a náci németek és a magyar kollaboránsok Auschwitz-Birkenauba. Ezen kívül a nyilaskeresztes kormány is tömeges kivégzéseket hajtott végre, az áldozatok számát néhány ezertől több tízezerig becsülik. A történészek a túlélők számát 185 000 – 190 000 főre teszik.

2017-ben a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor azt mondta: »a magyar állam hibát vétett, sőt: bűnt követett el, amikor zsidó származású polgárait nem védte meg«. Orbán ezt egy Netanjahuval közös sajtótájékoztatón mondta. »Minden magyar kormánynak kötelessége megvédenie minden polgárát, függetlenül attól, milyen származású«.

Áder János köztársasági elnök 2014-ben pedig azt mondta: »hetven évvel ezelőtt, a német megszállást követően a nácik elkezdtek gettókat felhúzni, és könyörtelenül deportálták Magyarország vidéki zsidóságát«.

Magyarország jobboldali vezetői nem tagadják a történelmi Magyarország deportálásokban betöltött szerepét, és nem okolják érte kizárólagosan a németeket, ahogy azt a holland király tette.

Lehetséges persze, hogy némely magyar jobboldali történész és újságíró álláspontja a második világháborúról és a holokausztról nincs összhangban a történelmi tényekkel. Van még tennivalónk bőven a történelmi diskurzust illetően. De az biztos, hogy az, aki Magyarország felelősségét vitatja a holokauszt kapcsán, az nem Orbán és Áder beszédei miatt teszi, hanem azok ellenére.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DoomGuy
2021. július 30. 04:21
Ez roppant puha válasz volt a vádakra László. Cohen a következőket állította: 1) nő az antiszemita incidensek száma (mazsihisz szerint) 2) Bayer (és a Fidesz) nyilas retorikát használ (a mazsihisz szerint) 3) a magyar kormány tagadja a nyilas bűnöket (a mazsihisz szerint) Csupa hazugság. Különösen a 2. pont, ahol sikerült annyit leírnod, hogy nem Bayer mondta... Nyilván rá lehet hagyni a konklúziót az olvasóra, de így nem vita. Cohen ténybeli hazugságot írt. Az egyes pontról lehet vitatkozgatni (de minek? bem nálunk hajigálnak ki zsidó nyugdíjasokat késelés után a negyedikről...) A kettes nettó hazugság, ahogy a hármas is.
lazio154
2021. július 29. 15:53
Igaza van a cikk írójának. Valóban aranyélet ma zsidónak lenni hazánkba. A 2011. évi népszámlálás adatai szerint mintegy 13 ezer izraelita él most országunkba. Gyanitható így, hogy minden családban van legalább 1 alább felsorolt foglalkozású családfő, vagy örökös: Politikus. Gyáros- vállalkozó. Bankár de legalább fiókvezető, Igazságosztó / bíró, ügyész, ügyvéd/, Művész / író, költő, színész, zenész, ezekhez kapcsolható szerzők és kritikusaik/ Elméleti tudós / főiskolai- egyetemi tanár, kutatásvezető/, Hírközlési eszköz birtokos, de ott legalább főszerkesztő. Állami alkalmazott, de ott legalább intézményt befolyásoló rangal. És végezetül ne hagyjuk ki a legfontosabbat: Sportszövettségi, vagy szakágvezető. Tényleg nem lehet panasz!
nyugatiszél
2021. július 29. 15:53
"In 2020, there were 22 cases of hate speech, one discrimination case, six cases of vandalism and one threat." Hát én egymagam több hate speech-et produkáltam itt a Mandineren, mint 22. :D Mondjuk diszkriminációra nem emlékszem, vandalizmus és fenyegetés meg tuti nem volt.
nyugalom
2021. július 29. 14:40
Az itt előknek - nem mindnek - nagy a szaja, hergel, hőbörög, de itt marad, mindig pakol ugyan, de el se akarmenni, tudjak, mashol nem tehetnek ezt, amit itt művelnek!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!