Törvényszerű

„A kérdés, hogy fontosabb-e a pénz az emberéletnél, legkésőbb a következő szuperterjesztő esemény, a tokiói olimpia startjának pillanatában eldől – nem mintha előtte túl sok kétségünk lehetne. Az a dilemma ugyanakkor még eldöntésre vár, hogy a hazai »sportszerető közönség« – a szponzorok, plusz a sport dicsfényében boldogan szoláriumozó politikusok halmaza – mire tartja a sportolók biztonságát. (Ha már az átlagemberé olyan látványosan nem érdekli őket; lásd még a telt házas budapesti foci Eb esetét.)

Nálunk az olimpikonokat a krónikus beteg idős embereket jócskán megelőzve, a kormánytagokkal egy időben oltották be, ami persze kirajzol egy értékrendet: nem a miénket, hanem leginkább a miniszterelnökét. Most azonban az oltatlan szlalomkajakozó ügye azt is megmutatta, hogy még ezt a morálisan vitatható, de talán praktikus intézkedést is a szokásos szittya trehánysággal hajtották végre. Ha ugyanis volt – illetve lett volna – bármi értelme (mármint a döntéshozó szempontjából), az csak annyi lehetett, hogy az oltatlanság semmi esetre se korlátozza a politikai haszonra váltható magyar érmek számát. Így viszont, hogy az oltás elkerüléséhez még csak oltásellenesség sem kellett, elegendő volt egy fél évvel ezelőtti rosszullét (azóta pedig nyilván nem volt alkalom pótolni), az embernek akaratlanul is a Vincent blog szerzőjének mára klasszikussá érett első törvénye ugrik be: »A NER minden intézkedése megmagyarázható a lopás, az öncélú szemétkedés és a dilettantizmus megfelelő kombinációjával. Nincs kivétel. Ha elsőre nem nyilvánvaló egy kormányintézkedés indítéka, akkor lopni akarnak.« Itt most a dilettantizmus tűnik a vezérelvnek – nem kizárva persze a lopást sem –, ami indukálja a következtetést: ha olyankor is csak ennyire képesek, amikor valami igazán fontos neki(k), az tulajdonképpen megmagyaráz mindent.”